Hevesvezekény, Rakottyás

Kipróbáltuk az új lest.  

Egy kicsivel  4 óra előtt keltem. És ébresztő óra nélkül. Izgatott a gondolat, hogy többszöri  tervezés, egyeztetés után  végre  hajnalban  beülhetünk az új lesbe. 

 Régi vágyunk sok tervünk vált valóra ezzel az új megfigyelő hellyel.  A korábbi lesünk egy száraz, meleg nyárvégi napon tarlótűz áldozatává vált.
Azóta is folyamatosan  hiányként motoszkált a fejünkben , főleg a téli ragadozó madár megfigyelések idején. 

Nos, 5 órakor  Tibornál voltam .   

Pár kilométer földút  megtétele után már ott is álltunk a Rakottyás mocsaras partján.  Hosszúszárú csizmába kellett bújnunk, hogy megtudjuk közelíteni a nádas belső peremén a vízben álló leshelyet.  Elég sok cuccunk volt így kétszer kellett fordulni.  Ahogy a  sötétben az ingoványos  tómederben  araszoltunk befelé  mindenfelől madárhangok jelezték , hogy a tavasz feltartóztatatlanul megérkezett.  

 Bölömbika  búgása , szürke gémek rikácsolása , gyors röptű récék  jellegzetes fűgyűlő hangja  elvegyült a  mindent átható unkák  monoton  koncertje mögött.

Hihetetlen hangulata van mikor  várjuk a hajnali derengő fénysugarakat ,hogy  bepillanthassunk az ébredező  mocsárvilág  sejtelmes nádfalai közé. 

Nem is kell sokáig várni, hogy a hangosan  civódó , futkározó  szárcsák a les előtt parádézannak. Majd egy egy heves támadás után békésen úszkálva fészekanyagot gyűjtögetnek.  

A hajnali ismeretlen madárhang gazdája is meglett. Kis vöcskök  buknak alá a vízbe, hogy kis idő múlva 5-10 méterrel odébb feljőve megmutassák magukat. No nem sokáig, mert újra gyorsan eltűnnek .  Csak a fodrozódó  hullámkörök mutatják, hogy  az előbb ott még egy madár úszott a vízen. 

Nyári ludak bizalmatlanul a nyílt vízfelület túlsó felén úszkálnak. Néha kisétálnak partra egy kis füvet csípegetni.  De javarészt csak a hangjukat halottuk a nádfal mögül.

Egy pár barátréce húzódik el a zajos szárcsacsapatoktól nyugalmas távolságra.  Komótosan úszkálnak a nyílt vízfelületen. Nem úgy egyéb récék.  Csörgő réce, böjti réce, cigányréce  csapatok érkeznek villámsebesen a tó fölé. Éles kanyarvétel után már siklanak is a vízfelületen fékezve.

Gyönyörű tavaszi tollruhával díszített gácsérok hevesen üldözik a hozzájuk közel úszó konkurenciát.

A leshelyet körülvevő nádasban különböző énekes madarak hallatják hangjukat. Reméljük évközben hozzájuk is közel tudunk majd férkőzni.

Lesz mit finomítani a lesen, de azt hiszem így első alkalommal nagyon meg voltunk  elégedve a látvánnyal.  Tervek vannak, csak legyen időnk megvalósítani…

Január

Január.

Kevés idő jut mostanság az Ünnepnapokra. Pedig a tél fotózás és kirándulás szempontjából ideális lehet. Már ha van tél.
Sajnos idén is csak rövid ideig kényeztetett havas napokkal az időjárás. Hideg is csak két hétig volt. De szerencsére az idei Sasszinkron nem sárdagasztásról szólt.
Talán a hideg idő, vagy havas táj is segített, hogy minél több madarat lássunk. Végigjárva a Parlagi sas revíreket, gyakorlatilag mindenhol láttuk a madarakat.  A sasok mellett gatyás ölyvet, vércséket, őrgébicset is megfigyeltünk. De a számomra legérdekesebb  madár egy egészen világos egerész ölyv volt.

 Úgy gondoljuk, hogy ez a madár nem egy északi vílágos színváltozat. Hanem egy itthon született, még az északiaktól is világosabb, egyed.
Nem messze ettől az ölyvtől láttunk a gatyás ölyvet és egy fiatal vörös vércsét. 

Több vércsét is megfigyeltünk a nap folyamán de az egyik annyira bizalmasan viselkedett, hogy először  tévesen kis sólyomnak véltük. De sajnos nem ahhoz volt szerencsénk.

Eseménydús nap volt. Ez a nap lassan már tradíció minden évben, hogy a Bükki Nemzeti Park, természetvédelmi őrszolgálat szakembereihez csatlakozhatom.
Köszönet Magos Gábornak az idei lehetőségért is. =)

Kihasználva a pár napos havat és jó időt cserkeltem egyet a Mátrában. Na ez úgy hangzik mint ha Kékesig mentem volna túrázni.
Felesleges lett volna a bérceket megmászni mert ilyen időben a jószágok a déli oldalon annak is völgyeiben, meleg oldalain. Nem is kellett sokat menni, hogy muflonokkal akadjak össze.
Szeretem, hogy télen egészen bizalmasak lesznek. Bár ennek gondolom ők nem örülnek ennyire.

Majd az egyik szóró közelében bevártam az alkonyatot. Különösebb fényjáték nem volt, mert borongós kissé ködös idő uralta a tájat. Még lő világ határán egy malacos koca érkezett a szóróra.  De sajnos az állandóan forgó szél gyorsan elárulta a rejtekemet. A koca tudtomra is adta, hogy nem örül a jelenlétemnek.

Fújtatva odébb állt. De  a malacok éhesek lehettek mert kis idő múlva visszajöttek és őket nem zavarta annyira, hogy feléjük fújt a szél.

Egy egy szajkótól megijedve egy csapat sármány reppent fel az apró magokról. Na nem repültek messzire csak az első galagonya bokorig. Ahonnan egy kicsit megnyugodva egyenként szállingóztak vissza a terített asztalra.

Közben felettem éles hangú hollók jelezték, hogy a hideg ellenére nekik már a költési idő kezdődik. Hevesen forogva, kergetőzve, iramodtak egymás után. Különös légi akrobata mutatványokkal tűzdelt nászrepülés gyanánt.

A közelben elhelyezett dögre nagy csapatokba érkeznek. Hangos tőlük az egész völgy. Sajnos sokat nem látok belőlük mert belevesznek a fakó fehérségbe. Egy két példány sziluette rajzolódik ki csak a  gallyak között.

Másnap hajnalban nagy reményekkel keltem, hogy beülök a lesbe a holló csalinál. Szakadó eső gyorsan lelohasztotta a kedvem.
De ha már felkeltem azért is kimentem. Nagyon megenyhült az idő teljesen elolvadt az összes hó. Így már nem volt csábító a vaddisznó zsiger a madaraknak. Nem is láttam egyet sem. Csak a távoli károgás jelezte, hogy itt vannak, de már más elfoglaltságuk van. Gallyakkal a csőrükben repültek a Tekeres völgyi sziklák felé...

 Fácán vita.

 

Az Adácsi tóhoz mentem ki meg nézni a vízparti lest, hogy milyen állapotban van.
Sajnos a vízszint továbbra is vészesen csökken, így már közel 100 méterre van a les a víztől.
A szárazon maradt partszakasz meg elgazosodott.
Tavasszal költöztetni kell a lest ha csak nem emelkedik vissza a tó szintje..
A tó körüli séta után indultam hazafelé mikor a partot szegélyező nádas, gazos belvízelvezető csatorna mögött két fácánkakast vettem észre.
Akik egymást próbálták meggyőzni, hogy ez a terület bizony az övék. Nem volt ez olyan tüzes tavaszi vita, de azért néha megijesztették egymást.
Sajnos a nézőpont magassága, az előttem magasodó gazos nád miatta nem volt az igazi. De érdekes volt meglesni, hogy decemberben is milyen kakasos  a hangulata fácánéknál.

 

 

Hazafelé egy kuvikot is kiszúrtam egy romos ház kéményén.

Tápiószecső, halastavak.

A halastó vízét minden ősszel leeresztik lehalászáskor. Ilyenkor egy pár napig Kánaán van a kócsagoknak, gémeknek és más halakkal táplálkozó madaraknak. Na meg a természetfotósoknak.
Persze csak akkor ha az időjárás is kegyes hozzánk. Az elmúlt hetek borongós esős napjait követően tegnap ragyogó napsütés volt. így ma hajnalban örömmel vettem az irányt Dány felé.  A Tápió vidéken való kirándulás mindig különös hangulattal tölt meg. Lehet a történelmi múlt emléke idéződik meg vagy Mikivel az évekkel ezelőtt kialakult baráti szál érzése…
A hajnali felkelést „megkönnyíti” ha van a háznál egy csecsemő. Nem kell ébresztőórát állítani.  Így időben érkeztem és a tóhoz is elég korán, még bőven sötétbe kiértünk. Gyorsan felállítottuk a fekvőleshelyeket, álcáztuk náddal.
Alig, hogy elhelyezkedtünk benne hangos kiáltásokkal kezdtek beszállingózni a szürke gémek, kócsagok. Szellemek módjára osontak az éj leple alatt.  A hajnali hideg mély kék színek lassan kezdtek bíbor töltést kapni.

 Mire a felkelő nap sugarai beragyogták a tópartot szinte izzott a vízpart.
Sajnos ez a varázslatos színvilág nem tartott sokáig. Felhő árnyékolta be az aznapi reményeinket. Helyette kárpótolt a madarak mennyisége, változatosságuk.

Amerre csak elláttunk vízi madarak vadásztak a mederben megrekedt apró halakra. 100-110 szürke gém, 50-60 kócsag, kormoránok, sirályok látványával nem lehetett betelni. Némelyik legyőzve félelmét egész közel merészkedett a leshelyhez. De azért a java esemény sajnos a túloldalon történt. Tőlünk 80-100 méterre.  

 A túlparton rengeteg kis gödörben megmaradt a víz, foglyul ejtve a kis halak tömegét. Egy-egy ilyen gödör körül sokszor nagy vita alakult ki egy megszerzett zsákmány felett.

Míg más madarak a magányos, lesben álló technikát alkalmazták az élelemszerzésre. Több kevesebb sikerrel.  A feszült figyelemmel koncentráló madarak nyugalmát egy átrepülő réti sas zavarta meg. Egy szép idős tollazatú madár nem jelentett veszélyt a gázló madarakra mert beérte egy kisebb hallal amit a vízből markolt ki. Sajnos tőlünk nagyon messze…

A mára beígért napsütés helyett egyszer csak köd, hideg szél és borongós felhők érkeztek. Szinte már a hóesést vártuk. Ennek ellenére eseménydús pillanatokat éltünk meg. Szerintem jó képek születtek.   Egy kis plusz fény jól jött volna a harciasabb jelenetekhez. De nem panaszkodom, hegyi embernek ritkán adatik meg ennyi szép vízimadarat fotózni, megfigyelni.