Január

Január.

Kevés idő jut mostanság az Ünnepnapokra. Pedig a tél fotózás és kirándulás szempontjából ideális lehet. Már ha van tél.
Sajnos idén is csak rövid ideig kényeztetett havas napokkal az időjárás. Hideg is csak két hétig volt. De szerencsére az idei Sasszinkron nem sárdagasztásról szólt.
Talán a hideg idő, vagy havas táj is segített, hogy minél több madarat lássunk. Végigjárva a Parlagi sas revíreket, gyakorlatilag mindenhol láttuk a madarakat.  A sasok mellett gatyás ölyvet, vércséket, őrgébicset is megfigyeltünk. De a számomra legérdekesebb  madár egy egészen világos egerész ölyv volt.

 Úgy gondoljuk, hogy ez a madár nem egy északi vílágos színváltozat. Hanem egy itthon született, még az északiaktól is világosabb, egyed.
Nem messze ettől az ölyvtől láttunk a gatyás ölyvet és egy fiatal vörös vércsét. 

Több vércsét is megfigyeltünk a nap folyamán de az egyik annyira bizalmasan viselkedett, hogy először  tévesen kis sólyomnak véltük. De sajnos nem ahhoz volt szerencsénk.

Eseménydús nap volt. Ez a nap lassan már tradíció minden évben, hogy a Bükki Nemzeti Park, természetvédelmi őrszolgálat szakembereihez csatlakozhatom.
Köszönet Magos Gábornak az idei lehetőségért is. =)

Kihasználva a pár napos havat és jó időt cserkeltem egyet a Mátrában. Na ez úgy hangzik mint ha Kékesig mentem volna túrázni.
Felesleges lett volna a bérceket megmászni mert ilyen időben a jószágok a déli oldalon annak is völgyeiben, meleg oldalain. Nem is kellett sokat menni, hogy muflonokkal akadjak össze.
Szeretem, hogy télen egészen bizalmasak lesznek. Bár ennek gondolom ők nem örülnek ennyire.

Majd az egyik szóró közelében bevártam az alkonyatot. Különösebb fényjáték nem volt, mert borongós kissé ködös idő uralta a tájat. Még lő világ határán egy malacos koca érkezett a szóróra.  De sajnos az állandóan forgó szél gyorsan elárulta a rejtekemet. A koca tudtomra is adta, hogy nem örül a jelenlétemnek.

Fújtatva odébb állt. De  a malacok éhesek lehettek mert kis idő múlva visszajöttek és őket nem zavarta annyira, hogy feléjük fújt a szél.

Egy egy szajkótól megijedve egy csapat sármány reppent fel az apró magokról. Na nem repültek messzire csak az első galagonya bokorig. Ahonnan egy kicsit megnyugodva egyenként szállingóztak vissza a terített asztalra.

Közben felettem éles hangú hollók jelezték, hogy a hideg ellenére nekik már a költési idő kezdődik. Hevesen forogva, kergetőzve, iramodtak egymás után. Különös légi akrobata mutatványokkal tűzdelt nászrepülés gyanánt.

A közelben elhelyezett dögre nagy csapatokba érkeznek. Hangos tőlük az egész völgy. Sajnos sokat nem látok belőlük mert belevesznek a fakó fehérségbe. Egy két példány sziluette rajzolódik ki csak a  gallyak között.

Másnap hajnalban nagy reményekkel keltem, hogy beülök a lesbe a holló csalinál. Szakadó eső gyorsan lelohasztotta a kedvem.
De ha már felkeltem azért is kimentem. Nagyon megenyhült az idő teljesen elolvadt az összes hó. Így már nem volt csábító a vaddisznó zsiger a madaraknak. Nem is láttam egyet sem. Csak a távoli károgás jelezte, hogy itt vannak, de már más elfoglaltságuk van. Gallyakkal a csőrükben repültek a Tekeres völgyi sziklák felé...