Július

Július, akkor őzhívás. 

A szokásos időhiányom miatt most is csak egy pár alkalommal tudtam ellógni a családtól. Mikor a gyerkőcök alszanak délben mehet egy pár órára.
Nem igazán a legjobb fotós napszak, de ez van.
Bár üzekedési időben soha nem tudni mikor ugrik jobban a bak. A július közepi hűvösebb, viharos időjárás nem igazán hozta azt a mozgást amit vártam volna. Bár nálunk a Mátrában minden később indul be. Már évek óta az a jellemző, hogy július utolsó hete és augusztus első hete a legizgalmasabb őznász időszak. 

Így is volt.  Július 25-én a Sárhegyen gondoltam szétnézni. Egy kivágott szőlő helyén gyönyörű virágos rét, színes kavalkáddal  hálálta meg az elmúlt napi kiadós esőket. A rét közepén egy kis bokor sáv húzódott. Egy szederindával befutott kökénybokor tövében helyezkedtem el. A rét egyik oldalát szőlőterület  határolta a másik oldalon erdő kezdődött. Közvetlenül a szélső fák között egyből egy kis bakot látok mozogni. Földre szegezett orral, sietősen bújik el a fák takarásába.
Gyorsan megpróbálom síppal visszacsalni. A vágyakozó hang után hallom is már, hogy zörög az avar. Közeledik valami. De meg állva a rét szélén, a bokrok takarásában nem lép ki elém. Gondoltam észrevett . Pár perc várakozás után újra sípolok.
Most már nem tud ellenállni a vágyakozó suta hangnak és futva vágódik ki a rétre. Közvetlen előttem szalad el vagy 15 lépésre. 

Majd megállva, keresi a hang forrását. Észrevette a gép hangját, a mozgásomat. De nem akarja elhinni , hogy tőlem származik a suta hang...
Bizalmatlanul lépked körbe, le nem veszi a szemét rólam. Majd egy idő után belátja, hogy nem az vagyok akit keresett és elsétál.

További sípolásra nem jelentkezik senki, így tovább állok én is. Körbe járom a szőlőket. Gyakran szoktak a sorába pihenni nappal az őzek.
Hamar össze is futok egyel. Nem igazán reagál a síp hangjára inkább unottan figyel csak úgy maga elé.
Vagy inkább elfáradt az elmúlt napokon? De mindenesetre  jó fotó alany. Nem zavarja különösebben a fényképezőgép hangja.

Másnap ugyan arra a virágos rétre sietek. Hátha ma is akkora szerencsém lesz mint tegnap. De már az indulásnál viharfelhők gyülekeznek a  hegy mögött. Mire felérek a Dobóczy laposra már szakad is az eső. Gyorsan menni is kell innen, mert hamar elsüllyedek a sárba az autóval. 

Egy hét múlva tudtam újra kimenni kirándulni. Nyoma sincs már a viharoknak. Tikkasztó forróság lett. Gondoltam víz közelébe kell ilyenkor keresni a vadat. Így a kedvenc területem felé kalandoztam.
Vécsi legelő amit a Tarnóca patak szel ketté. Gyönyörű rálátás van innen a  Mátrára. 

Hihetetlen hangulata van a nyári kánikulában vágytól elbódult őzbakok  szerelmi életébe belepillantani. És  a mai nap igazi ünnepnap volt. Alig távolodtam el az autótól egy fekete gólyával futottam össze a kaszálón. Sajnos semmi takarásom nem volt, így hamar kiszúrt és odébb "állt".

A következő pillanatban a szélső akácfacsoport mögött egy futó bakot látok . Gyorsan  egy bála mellé kuporodok le.  Nem látom a fáktól , hogy hova lett a bak. De már az első síphangra kivágódik az akácosból és a derékig érő gazban utat törve rohan a hang irányába.

Mozdulatlanul lapulok a fényképezőgép mögött. Mint ha nem vett volna észre úgy közeledik felém, pedig semmi takarásom nincs. Egy nagy körbála mellett guggolok.
De a bak egyre csak jön közelebb. 

Végül 8-10 méterre megállva figyel. De ekkor sem idegesen, gyanakodva. Inkább érdeklődve, hogy vajon én hogy kerülök ide?

Gyakorlatilag egy teljes kört tett körülöttem ebben a közelségbe, mire rájött, hogy ki lehetek. Na meg így már a szagomat is beazonosította. És úgy gondolta, hogy jobb lesz odébb menni. De csak szépen, komótosan távolodott.
Mikor kellő távolságra haladt el én is elindultam, hogy az eltervezett leshelyemig, a nagy tölgyfa földig hajló lombkoronája alá befészkeljem magam. 

Innen teljesen belátom az egész völgyet. Előttem kaszáló és rét van. A patakon túl szántók. Különböző növényekkel. 

Az egyik tarlón észreveszek egy másik bakot sutával. kb 6-800 méter a távolság.
Még is a suta hívó hangra szinte azonnal elindul irányomba.
Átjőve a patakon meg áll. Várja, hogy beazonosítsa a suta pontos helyét. Újabb síphangra fordul egyet és már fut is felém.

A következő pillanatban nem látom mert egy lelógó nagy tölgy ág kitakarja. De nem sokára kikerül a takarás mögül és már egész közel jön hozzám. 

Majd gyakorlatilag teljesen rám fut. 6-8 méterre megy el mellettem. Nem mozdulok, nehogy elijesszem. Egy kicsit távolodva a domboldalon leszegett orral próbál nyomára akadni a hívogató sutára. 

Hagyom, hogy eltávolodjon. Nem akarom visszacsalni mert akkor csak észrevesz és megijed. 

A fa ágai között egy fölöttem keringő parlagi sast veszek észre.
Fenséges látvány. Nagy öröm számomra mindig a találkozás. 

A körülöttem lévő bokrokon cigánycsuk idei fiókái szedegetnek. Egészen bizalmasak. Nem úgy a szüleik. Akik hangos nem tetszésükkel jelzik, hogy messzebb kéne húzódniuk a veszélyt jelentő embertől. Folyamatosan cserregve repkednek körülöttem egyik száraz ágról a másikra. De nem mernek közel jönni.
Mindaddig míg végre eltudják csalni a fiókákat és megnyugszik a család. 

Hazafelé átmegyek még a patakon túli részre. Leülök egy fűzfa tövébe. Nagyon meleg van. Délután 2 óra. Talán most van a legmelegebb. folyik rólam a víz. Hiába, nem igazán cserkelő felszerelés ez a nagy objektív...

Egy kicsit várakozok az árnyékba majd vágyakozó suta hanggal próbálkozok. Szinte  az első hangokra látom, hogy a távoli bokorsávból egy bak jön ki és figyel a hang irányába.
Majd komótosan elindul felém. Fáradtan, elgyötörten ballag. 

Nagyon közelre bejön. Látom ahogy az egész szőre csapzott az izzadságtól. Hallom ahogy lihegve keresni az ismerős illatot ami megerősíti, hogy nem hiába ballagott ennyit ebben a rekkenő hőségben. De csalódnia kell. Szinte közönyösen megy tovább a patak felé. Vagy már a hűs víz nagyobb vonzerőt jelent neki most. 

Hazafelé tartva még egy sutát sikerül behívnom. Mit sem törődve a nagy meleggel. Kecses, ügető lépésekkel közeledik felém.
Látszik, hogy most nem ők a fáradtabbak. 

Idén amilyen kevés időt tudtam szentelni ennek a kalandnak annál eredményesebb volt.