Fácán vita.

 

Az Adácsi tóhoz mentem ki meg nézni a vízparti lest, hogy milyen állapotban van.
Sajnos a vízszint továbbra is vészesen csökken, így már közel 100 méterre van a les a víztől.
A szárazon maradt partszakasz meg elgazosodott.
Tavasszal költöztetni kell a lest ha csak nem emelkedik vissza a tó szintje..
A tó körüli séta után indultam hazafelé mikor a partot szegélyező nádas, gazos belvízelvezető csatorna mögött két fácánkakast vettem észre.
Akik egymást próbálták meggyőzni, hogy ez a terület bizony az övék. Nem volt ez olyan tüzes tavaszi vita, de azért néha megijesztették egymást.
Sajnos a nézőpont magassága, az előttem magasodó gazos nád miatta nem volt az igazi. De érdekes volt meglesni, hogy decemberben is milyen kakasos  a hangulata fácánéknál.

 

 

Hazafelé egy kuvikot is kiszúrtam egy romos ház kéményén.

Tápiószecső, halastavak.

A halastó vízét minden ősszel leeresztik lehalászáskor. Ilyenkor egy pár napig Kánaán van a kócsagoknak, gémeknek és más halakkal táplálkozó madaraknak. Na meg a természetfotósoknak.
Persze csak akkor ha az időjárás is kegyes hozzánk. Az elmúlt hetek borongós esős napjait követően tegnap ragyogó napsütés volt. így ma hajnalban örömmel vettem az irányt Dány felé.  A Tápió vidéken való kirándulás mindig különös hangulattal tölt meg. Lehet a történelmi múlt emléke idéződik meg vagy Mikivel az évekkel ezelőtt kialakult baráti szál érzése…
A hajnali felkelést „megkönnyíti” ha van a háznál egy csecsemő. Nem kell ébresztőórát állítani.  Így időben érkeztem és a tóhoz is elég korán, még bőven sötétbe kiértünk. Gyorsan felállítottuk a fekvőleshelyeket, álcáztuk náddal.
Alig, hogy elhelyezkedtünk benne hangos kiáltásokkal kezdtek beszállingózni a szürke gémek, kócsagok. Szellemek módjára osontak az éj leple alatt.  A hajnali hideg mély kék színek lassan kezdtek bíbor töltést kapni.

 Mire a felkelő nap sugarai beragyogták a tópartot szinte izzott a vízpart.
Sajnos ez a varázslatos színvilág nem tartott sokáig. Felhő árnyékolta be az aznapi reményeinket. Helyette kárpótolt a madarak mennyisége, változatosságuk.

Amerre csak elláttunk vízi madarak vadásztak a mederben megrekedt apró halakra. 100-110 szürke gém, 50-60 kócsag, kormoránok, sirályok látványával nem lehetett betelni. Némelyik legyőzve félelmét egész közel merészkedett a leshelyhez. De azért a java esemény sajnos a túloldalon történt. Tőlünk 80-100 méterre.  

 A túlparton rengeteg kis gödörben megmaradt a víz, foglyul ejtve a kis halak tömegét. Egy-egy ilyen gödör körül sokszor nagy vita alakult ki egy megszerzett zsákmány felett.

Míg más madarak a magányos, lesben álló technikát alkalmazták az élelemszerzésre. Több kevesebb sikerrel.  A feszült figyelemmel koncentráló madarak nyugalmát egy átrepülő réti sas zavarta meg. Egy szép idős tollazatú madár nem jelentett veszélyt a gázló madarakra mert beérte egy kisebb hallal amit a vízből markolt ki. Sajnos tőlünk nagyon messze…

A mára beígért napsütés helyett egyszer csak köd, hideg szél és borongós felhők érkeztek. Szinte már a hóesést vártuk. Ennek ellenére eseménydús pillanatokat éltünk meg. Szerintem jó képek születtek.   Egy kis plusz fény jól jött volna a harciasabb jelenetekhez. De nem panaszkodom, hegyi embernek ritkán adatik meg ennyi szép vízimadarat fotózni, megfigyelni.

Őznász idején.

Csak egy délután.
 Ennyi jutott idén őzbakhívásra. Nem is jött össze...
Hiába az őznász kellős közepe, azt elcsípni mikor jól mozdulnak a bakok a sípra, csak rendszeres területbejárással lehet. Az Alföldi területek nagyobb őz sűrűség miatt folyamatosabb az aktív bakok jelenléte.
De a Mátrában el kell találni azokat a napokat mikor a bakoknak kedvük van szerelmeskedni.


Nem hogy szerelmes bakot nem láttam még őzet sem. Sípoltam én minden féle hanggal, kedvel, sebességgel, de semmi nem mozdult. Az igazság az, hogy az igen fülled, meleg idő sem nekem dolgozott.

Na de nem panaszkodom tovább. Nem unatkoztam azért. Őzbakhívást összekötöttem a a parlagi revír ellenőrzéssel. A fészek már üres volt, kirepültek a madarak. Az egyik fiókával összefutottam. Egy magányos nyárfán üldögélt.

Nem sokáig pihent itt, gondolt egyet és szépen elsiklott.

 

Napnyugta környékén tövisszúró gébics fiókákat próbáltam még becserkelni. Kedves kis madarak.
Bár a zsákmányaik nem ezt mondják...

Egy rendhagyó fejezet.

Ez a bejegyzés nem madarakról, erdei állatokról, naplemente által beragyogott völgyekről fog szólni.

A természetfotósok is emberek. Velünk, velem is történnek nagy dolgok amit úgy gondolok, hogy érdemes megosztani a világgal. 

A kislányom megszületését szeretném megosztani ezen a fórumon is .

Július 16-án, naplementekor egy forró délután után, egészen pontosan 19:33-kor megérkezett közénk Laura!

Azóta elég sűrű elfoglaltságot biztosít nekünk. Kevesebb időt hagyva egyéb fotós kihívásoknak..
Ha már nem jutok ki a természetbe jöjjön egy pár kép az új családtagról.

Tápió vidék.

Ismét egy kellemes kirándulást tettünk a Tápió vidéken. Ezúttal délutáni, esti kiülést terveztünk. Nem tudtuk, hogyan fogja megvilágítani a délutáni nap a pusztában álló kis facsoportot benne a leshellyel. 
Szerencsére nagyon hangulatos  színvilág alakult ki  a lemenő nap fényében. 
Napközben érkezve nem lehet észrevétlenül beosonni a leshelyre, de szerencsére nem vették zokon a madarak a megérkezésünket. Hamar visszaállt minden az eredeti kerékvágásba. Talán a közelben zajló aratási munkálatok is segítettek ebben. 
A kis erdőben kihelyezett vércse odúkban egészen különböző méretű fiókák voltak. Némelyikben már kirepülés közeli vörös vércsék, másikban a később hazaérkező kék vércsék pelyhes fiókái tekingettek kifele.

A szülők szorgalmasan hozták a pockokat, szöcskéket, sáskákat nekik. Ritkán ültek le pihenni.

Egy közeli odúban szalakóta (Coracias garrulus) költött. A felnőtt madarak inkább a sűrűben található ágakat választották pihenő helynek, mint az odú előtti beszálló ágat.

Az akácos lombkoronájából sokszor egyből berepültek az odúba. De azért a késő délutáni, ellenfénybe csak beszállt nekik kihelyezett ágra. 

Gyönyörű madár. Így közelről látva tűnik csak fel, hogy milyen nagy méretű. Sokáig nem időzött előttünk. Állandóan sürgős dolga akadt...  De napnyugta környékén rendszeresen visszatért és valamivel bizalmasabban közelítette meg az odút. Jó pár képet készítettünk amíg a fények engedték.

A horizont mögött lebukó nap távozásra késztetett minket is. Egy újabb kalanddal lettünk gazdagabbak ma is. Köszönet érte Mikinek. =)