Szarvasbőgés

Nehezen indul idén is a bőgés. Úgy látszik ez már tendencia lett. Vagy egy régóta elindult változás állandósult.  Sajnos a nagy meleg a zavarás, vadászat, mezőgazdasági munkák éjszakai aktivitásra kényszerítik a szarvasokat is. 

Késő éjjel lehet csak hallani bőgő bikákat, akik a nappali derengésre rendre visszahúzódnak a bokros hegyoldal sűrűjébe. Reggelente a hálószoba ablakból távcsövezve figyelem a Sár-hegy oldalon az egy későn visszaváltó vadat.

Az egyik tisztás, magasan a hegyoldalon ígéretesnek tűnik. Tavaly is láttam itt többször bőgésbe szarvasokat átváltani.

A könnyebb megközelítése végett az egyik állatcsapást kitisztítottuk Laurával.  Az utolsó szőlősoroktól indulva levágtuk a belógó ágakat, az útba nővő szúrós csipke, kökény hajtásokat. Laura a lehulló leveleket gereblyézte el. Nagyon meleg volt. El is fáradtunk de egy délelőtt végeztünk. =)

Sajnos nem úgy mozogtak a szarvasok ezen a részen ahogy terveztem. A hajnali cserkelések során, világosba nem nagyon hallatszott bőgő bika hangja. Talán a nagy meleg nyomja el őket ilyen korán.

A szőlősorok között keresgélő őzgidák, suták mozognak csak. De őket is hamar búvóhelyre kényszeríti a korán kezdődő szüreti munkálatok zaja.

Az egyik ilyen reggeli séta után már ballagtam vissza hegyről. Szőlő sorok mellett vezetett az út. Balra a művelt tábla, jobbra áthatolhatatlan csipke, szeder bozótos borította a domboldalt. Hajnalban erről a területről bőgött egy mély hangú bika.  Hiába próbáltam harcra hívni, kicsalni bőgőkürtel. Beérte lusta válaszadásokkal. 

De ahogy így ballagok az úton egyszer csak egy tehén feje bújik ki a szétnyíló bozótosban. Nem volt messze így azonnal kiszúrt. Megállva figyelt. Óvatosan állítottam az állványon és a keresőn keresztül figyeltem.  A következő pillanatban egy nagy agancsos fej jelent meg közvetlenül mögötte.  Így már két szempár meredt rá.  Pár másodpercnyi fényképezést engedélyezett az óvatosságuk , és amilyen hangtalanul megjelentek ugyan úgy el is tűntek.

Ha nem készült volna kép el sem hinné az ember ,hogy az előbb ott egy bika állt. 

Igazi , véletlen és váratlan találkozás volt…

A következő napokban a bőgés intenzitása erősödött , de csak éjjel. Már a kertünk alatt is hangosan feleseltek a bikák. Szépen válaszolva a mi hangunkra is. De csak késő éjjel szóltak.

Az egyik este Laurával kimentünk a közeli cseresznyés kerthez. Ahonnan már napok óta halottunk egy bikát bőgni. Teljes sötétbe sétáltunk ki, leültünk a kis völgy oldalán. 

Este 10 óra ellenére még nem szólt egy szarvas sem. Sebaj, megkezdjük mi.

Az első szolíd , elnyújtott bőgésre azonnal jött a válasz a Bicska völgy felől. Elég messziről. Egy kicsit harciasabban , kihívóbb hangon  próbáltuk a bikát harcba hívni. Sikerült is.

Ágakat törve, bőgve közeledett. Nagyon tetszett Laurának az éjszakai kaland. Sajnos semmit nem láttunk a bikából, pedig 50 méterre előttünk harsogott, tépve a bozótot az agancsával. Folyamatosan próbálta megkeresni az álltalunk keltette bőgés gazdáját. Az egyik ilyen közeledéskor szagot kapott és ágreccsenés nélkül odébb állt.

Nagy élmény volt a kislányommal átélni egy ilyen közelre becsalt bőgő bika előadását. 

A következő napokba egy enyhe hidegfront érkezett. Nagyon bíztam benne, hogy ez változást hoz. Hozott csak nem pozitívot. 

Gyakorlatilag teljesen leállt a bőgés. éjjelente is csak egy egy hang jött a hegyoldal felől. 

Szeptember utolsó napjai , csak nem vége a szarvasbőgésnek?

Szerencsére nem.

A mai reggel későn keltünk, az álmatlan éjszaka miatt. A szokásos reggeli ablakból távcsövezés során azonnal kiszúrtam, 11 tarvadat amit szinte futva, kavarognak a hegyoldalon, az egyik tisztásról a másikra igyekezve. Két bőgő bika is kergette hol őket, hol egymást. Pont azon a tisztáson váltottak keresztül amihez Laurával kitisztítottuk a gyalog utat. 

Azonnal borult a napirend. Fényképezőgép elő, gyors készülődés…

Hoppá nincs állványom… A héten költsön adtam egy barátomnak…

Mese nincs majd szabad kézből próbálok fényképezni…

Csak egy gyors mondattal tájékoztatom a család többi tagját, hogy itt bőg a bika a hegyoldalon, mennem kell…

Be az autóba, rohanás a földúton, az utolsó szőlősornál kiugrok az autóból, két kézre fogva a nehéz objektívet, gépet, félig futva közelítem meg az ismerős bokros részt. Ahol most nagyon jól jön, hogy csendesen tudok rajta haladni. Hála a korábbi bozótírtásunknak.  

Folyamatosan hallom a bikákat bőgni a hegyoldalon.  Sajnos haladnak felfele a szálerdő irányába.

Iparkodnom, kell ha utol akarom érni őket. Rájuk bőgők hátha lassít a tempójukon.

Nagyon nehéz a fényképezőgép, brutál meleg van, ütemesen verődik a mellkasomhoz a bőgő kűrt ahogy szaladok a hegyoldalon felfele.   Meg kell állnom, nem kapok levegőt. A szemembe folyik az izzadság… Próbálok újra bőgni de nem megy, annyira zilálva tudok csak levegőt venni. 

Menni kell mert távolodnak… Ha nem is futva, de igen gyors léptekkel kapaszkodok utánuk. Kiérve a tisztásra hallom, hogy már feljebb haladtak. Gyönyörű színekbe pompázó , változatos galagonya, csipke, kökény bokorsávok segélyezik a kis tisztásokat. Nem törődve a bozótos akadó ágaival,  a hangos zörgéssel , ágreccsenéssel újra futva próbálok métereket elcsalni. Sikerül is 100 méterre megközelítenem a csapatot. De nem látok belőlük semmit mert egy bozótosba vannak.

De nem is baj mert nem tudnék fényképezni annyira nem kapok levegőt. Le kell ülnöm, hogy egy kicsit magamhoz térjek. Nagyon meredek ez a Sárhegy ,meg a gép is nehéz.

A következő pillanatba kijön az előttem lévő tisztásra bőgve az egyik bika…

Nem tudok fényképezni, még mindig nem tudom megtartani a gépet szabadkézzel annyira zilál a lélegzetem. Gyorsan közelebb kúszok, megpróbálom egy kisebb fa törzséhez szorítani a gépet. Addigra a bika visszahúzódott…

Rá bőgők.  Szinte azonnal kivágódik a színes bokrok közül ahol az imént beváltott.  Némán figyeli a hang eredetét. 30 méterre áll előttem. Meg sem merek mozdulni…

Szép lassan feljebb sétál. Egy bozót takarást kihasználva felemelem a gépet várom, hogy kilépjen…

Jön is. Itt sétál előttem közvetlenül. Sajnos nem bőg. És én sem tudok a bőgő kürthöz nyúlni mert nincs szabad kezem.

Az izzadság maróan folyik a szemembe, de most nem lehet mozdulni. Fáradtan, komótosan sétál vissza a bika a fák közé. A távolodó tehenek után megy. Rá bőgök , de csak válaszol nem jön már vissza. A távolodó rudlit követem. Bőgve álcázom a hangos lépteimet. 

Még kétszer el tudom csalni a tehenektől. Egy egy pillanatra elém jön, keresve az idetolakodó másik harcost. Egy idő után rájönnek az átveresre mert egyre gyorsabban távolodnak.  Olyan részre érnek ahova nem tudom követni őket. 

Remegő lábbal ülök le egy kicsit megpihenni a reggeli nagy rohanás élménye után.  Újra és újra gondolatomba átélve az elmúlt percek élményeit…

Másnap reggel még sötétben a tegnapi helyszínen vagyok. Enyhén csepereg az eső, sötét van még. Sajnos a mi reggel már jóval csendesebb. A vízmű fölötti bozótosból hallok csak egy bikát bőgni. Itt az erdei tisztásokon csak a szajkók hangoskodnak.

Hajnali derengés mellett egy átvedlő őzbakot veszek észre, amit az akác hajtásait csipegeti. Messze van még, de felém közeledik. Nem is baj ha nem siet, mert még kellene egy kis világosság. 

Ma a tegnapi napsütésnek, nagy melegnek nyoma sincs.  Szinte fázósan gubbasztok a csepergő esőben.  Várva a hogy az őzbak közelebb jöjjön. Jön is . Szép komótosan elhalad mellettem, úgy hogy nem vesz észre.

A felhők mögött már feljött a nap, sokkal világosabb már nem lesz. Kereső bika bőgő hangjával próbálkozok de semmi válasz. Tovább haladva néha néha bőgők egyet.

Kisvártatva egy agancsvéget veszek észre az alatt elterülő bozótosból kilógva.

Egy fiatal bika jött a bőgésre. Remélve valami eltávolodó tehenet meg tud környékezni.  Jó pár képet készítettem róla, mert nem akarta elhinni, hogy én voltam a bőgés „gazdája”.  Nem is igazán megijedve, komótosan tovább állt.

Ez volt az utolsó nap amikor szarvasbőgést halottam.

Hatalmas élmény volt, hogy kislányommal együtt tudtam a Mátra egyik legnagyobb természeti ünnepén részt venni. És egy kicsit átadni neki valamit ebből a varázslatos hangulatból. 

A meglepetés réti sas.

A meglepetés  réti sas.

Kezdhetném úgy is ,hogy a rengeteg belefektetett munka és lesben töltött idő meghozta végre a sikert.

De erre a napra ez nem volna teljesen igaz.

Inkább jókor voltunk jó helyen.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Bár az Adácsi tó az elmúlt években már sok élményt , fényképet hozott az utóbbi időben  egy kicsit hanyagoltam.  A tavaszi  magas vízállás miatt nem  jöttek a parti madarak, gémek kócsag is csak a nádas szegélyezte partszakaszon rejtve vadásztak.  

Egyéb elfoglaltságok miatt  a nyár folyamán  nem néztem a tó felé. Pedig közben szépen csökkent a víz szintje és kezdett kirajzolódni egy tiszta partszakasz. Ami előtt a sekély vízben a gázló madarak kedvükre vadászhattak.

 Többszöri egyeztetés után ( na meg Tomi itt készült képeit látva)  úgy döntöttünk, hogy építünk lest. 

Vagy is  az túlzás hogy építünk. Inkább tákolunk. 

Tominak már volt lese a parton de a nagy melegben a sekély víz egyre távolabb került. 

Így adott volt, hogy az ő lesét beljebb vittük az enyémet meg jobb híján közvetlenül mellé raktuk.  Egy sekély benyúló kis öböl volt előttünk.  Tiszta partszakasszal övezve. Mögötte a kiszáradó mederben felnövő sásos, gazos , helyenként térdig érő fűvel. 

Egy kicsit ódzkodtam a  két les nyújtotta riasztó látvány miatt, de mivel nem láttam még, hogy merre mozognak jobban a madarak. Gondoltam kezdésnek jó lesz. Majd az első nap tapasztalatából mozdítsuk a leseket.

Egy rögtönzött pár darab lécből összecsavarozott , majd náddal  hézagosan álcázott fekvő les  várta az első kalandját.

Mivel türelmetlen vagyok mindig, ez a várakozás nem is tartott soká.   Három nap múlva, a hajnali sötétben már cuppogtunk is befelé a süppedő iszapban. Elhelyezkedtem az igen csak szűkös , kényelmetlen  lesbe.  próbáltam lecsipkedni a belógó nádszálakat, beállítani a fényképezőgépet.  

A vártnál kevesebb madármozgás és hang jött a víz felől a sötétben . Gondoltam még idegenkednek a lesektől. 

És ez így is volt. Hiába volt a gyönyörű napfelkelte, varázslatos fényekkel.  A tökéletesen megvilágított kis  öblöt elkerülték a madarak.  A távolba  kócsagok, gémek álltak mozdulatlan lesbe. Elérhetetlen távolságba gólyatöcsök  vadásztak  idei fiókáikkal. Igazából ez a faj érdekelt volna a legjobban. 

Tavasszal  nem sikerült  megfotózni őket.  De sajnos nem jöttek közelebb.

Egy két távoli dokumentum fotó készült bíbicekről, kis liléről, kócsagokról, szürke gémről.

Majd egyszer csak ismeretlen éles madár hang üti meg a fülemet.  A szemközti partszakasz víztől távolabbi gazos részén egy közepes méretű barnás  madár  jelzi  éles hanggal a jelenlétét. A hosszú, lefelé ívelő csőre gyorsan beazonosítja, hogy egy északi vándor, nagy póling van előttünk.

Ilyet még soha életembe nem láttam !

Erre a meglepetésre nem is  számítottam.  Sajnos egy kicsit messze van, de így is nagy élmény a  találkozás.  Ketten vannak.  A távolból folyamatosan válaszol a párja az előttünk lévő madár hívószavára.

Szerencsére igen aktívan keresgél, így valamelyest közeledik hozzánk.  Néha a nyíltabb vízparti részekre is kijön.  Nem tudok betelni a látvánnyal. Gyönyörű és nekem igen ritka madár.

Örülök a vakszerencsének még ha ilyenkor vonulásba azért  hazánkba sok helyen megfigyelhető.  Az öböl fölé bevágódó barna rétihéja véget vett az idillnek és ijedten elrepülnek az ott tartózkodó madarak. Köztük a póling is.

Egy két bíbc és cankó merészkedik vissza csak.  De balra a lestől két gólyatöcs  keresgél  egyenlőre még elég távol, de felém közeledve. Most még csak nagyon kitekert pózban látom csak őket a lesből oldalra  kinézve.

De ha tartják az irányukat pont előttem fognak a kis öbölbe megérkezni.  És így is lett. Egy fél óra alatt igaz ,de előttünk vannak.  Itt szaladoznak a sekély vízben.  Nehéz elcsípni  mozdulatlan pillanataikat. 

Erre a madárra vártam. Ez volt a fejembe reggel, hogy remélem sikerül  őket elcsípni.  

Szerencsére nem félősek és hol közelebb hol távolabb keresgélnek a  füves partszakasz és a nyílt vízfelület között.

Távolból egy kócsag  lépdel szép komótosan egyre közelebb.  Feszült figyelemmel  követi a lába előtt zajló vízi életet.  Majd egy gyors mozdulattal egy apró törpeharcsát sikerül  elcsípnie.

Közben egy keringő barna réti héját  próbálok követni amint lecsap a magas fűbe. Mikor Tomi szól mellettem, hogy berepült egy sas!

Sas? Merre?  

Szemben a távoli nádszegély elé.

Meg is van. Sajnos csak  feje látszik ki a magas fűből.  Messze is van, vagy 120 méterre. De itt van előttünk.  

Ezt nem hiszem el. 

Első alkalom ebben a lesben. 

Nem is etetünk ragadozó madárra. 

Hihetetlen, hogy pont elénk szállt le. Valamit eszik. Bizonyos időközönként bukkan fel csak a feje.  

Most már megszűnt a külvilág csak a sas feje van a keresőbe és arra koncentrálok, hát ha eltudnám csípni mikor felszáll. 

De nem száll fel.  Igaz elindul.  Pár méter után egy alacsonyabb füves részre ér ahol többet látni belőle.  Iszik egy keveset és csak vár és figyel.

Meg sem mozdul percekig.

Majd egyszer csak fészkelődik, készül valamire. 

A következő pillanatban elrúgja magát, erős szárnycsapásokkal fölszáll.

És nem távolodik!

Egy félkört írva, felénk tart.  Micsoda pillanatok. Gyönyörű madár! És itt köröz előttünk. 

Mit köröz? Szépen ereszkedve leszáll elénk!

Kb fele távra mit az előbb!

Igaz most is a füves partszakaszon tette le magát, de itt nem olyan magas a fű, kilátszik jól belőle.

Ezt nem hiszem el!  Ekkora szerencsét! 

Az első alkalommal, teljesen véletlenül pont előttünk száll le egy gyönyörű idős tollazatú réti sas!

Tollászkodik, iszik, nézelődik előttünk.

Fenséges  példány. 

Közben az jutott eszembe, hogy már egy órája otthon kellene  lennem  mert a feleségemnek programja lett volna és én vigyáznék a gyerkőcre.

De minden alkalommal mikor fotózni megyek  viccelődni szoktam vele, hogy akkor nem jövök haza időben ha  sas van a lesünk előtt. És azt nem lehet ott hagyni.

Talán elsőre, el sem hitte mikor ezt az indokot hoztam fel a késésre…

Majd egy órát volt még előttünk a sas, majd egy hirtelen mozdulattal elrúgta magát újra és felrepült. Sajnos most célirányosan és gyorsan távolodott.

De ez így is minden várakozásunkat felül múlta azt hiszem.  Hatalmas élmény volt.

Soha rosszabb első lesezést.

Július

Július, akkor őzhívás. 

A szokásos időhiányom miatt most is csak egy pár alkalommal tudtam ellógni a családtól. Mikor a gyerkőcök alszanak délben mehet egy pár órára.
Nem igazán a legjobb fotós napszak, de ez van.
Bár üzekedési időben soha nem tudni mikor ugrik jobban a bak. A július közepi hűvösebb, viharos időjárás nem igazán hozta azt a mozgást amit vártam volna. Bár nálunk a Mátrában minden később indul be. Már évek óta az a jellemző, hogy július utolsó hete és augusztus első hete a legizgalmasabb őznász időszak. 

Így is volt.  Július 25-én a Sárhegyen gondoltam szétnézni. Egy kivágott szőlő helyén gyönyörű virágos rét, színes kavalkáddal  hálálta meg az elmúlt napi kiadós esőket. A rét közepén egy kis bokor sáv húzódott. Egy szederindával befutott kökénybokor tövében helyezkedtem el. A rét egyik oldalát szőlőterület  határolta a másik oldalon erdő kezdődött. Közvetlenül a szélső fák között egyből egy kis bakot látok mozogni. Földre szegezett orral, sietősen bújik el a fák takarásába.
Gyorsan megpróbálom síppal visszacsalni. A vágyakozó hang után hallom is már, hogy zörög az avar. Közeledik valami. De meg állva a rét szélén, a bokrok takarásában nem lép ki elém. Gondoltam észrevett . Pár perc várakozás után újra sípolok.
Most már nem tud ellenállni a vágyakozó suta hangnak és futva vágódik ki a rétre. Közvetlen előttem szalad el vagy 15 lépésre. 

Majd megállva, keresi a hang forrását. Észrevette a gép hangját, a mozgásomat. De nem akarja elhinni , hogy tőlem származik a suta hang...
Bizalmatlanul lépked körbe, le nem veszi a szemét rólam. Majd egy idő után belátja, hogy nem az vagyok akit keresett és elsétál.

További sípolásra nem jelentkezik senki, így tovább állok én is. Körbe járom a szőlőket. Gyakran szoktak a sorába pihenni nappal az őzek.
Hamar össze is futok egyel. Nem igazán reagál a síp hangjára inkább unottan figyel csak úgy maga elé.
Vagy inkább elfáradt az elmúlt napokon? De mindenesetre  jó fotó alany. Nem zavarja különösebben a fényképezőgép hangja.

Másnap ugyan arra a virágos rétre sietek. Hátha ma is akkora szerencsém lesz mint tegnap. De már az indulásnál viharfelhők gyülekeznek a  hegy mögött. Mire felérek a Dobóczy laposra már szakad is az eső. Gyorsan menni is kell innen, mert hamar elsüllyedek a sárba az autóval. 

Egy hét múlva tudtam újra kimenni kirándulni. Nyoma sincs már a viharoknak. Tikkasztó forróság lett. Gondoltam víz közelébe kell ilyenkor keresni a vadat. Így a kedvenc területem felé kalandoztam.
Vécsi legelő amit a Tarnóca patak szel ketté. Gyönyörű rálátás van innen a  Mátrára. 

Hihetetlen hangulata van a nyári kánikulában vágytól elbódult őzbakok  szerelmi életébe belepillantani. És  a mai nap igazi ünnepnap volt. Alig távolodtam el az autótól egy fekete gólyával futottam össze a kaszálón. Sajnos semmi takarásom nem volt, így hamar kiszúrt és odébb "állt".

A következő pillanatban a szélső akácfacsoport mögött egy futó bakot látok . Gyorsan  egy bála mellé kuporodok le.  Nem látom a fáktól , hogy hova lett a bak. De már az első síphangra kivágódik az akácosból és a derékig érő gazban utat törve rohan a hang irányába.

Mozdulatlanul lapulok a fényképezőgép mögött. Mint ha nem vett volna észre úgy közeledik felém, pedig semmi takarásom nincs. Egy nagy körbála mellett guggolok.
De a bak egyre csak jön közelebb. 

Végül 8-10 méterre megállva figyel. De ekkor sem idegesen, gyanakodva. Inkább érdeklődve, hogy vajon én hogy kerülök ide?

Gyakorlatilag egy teljes kört tett körülöttem ebben a közelségbe, mire rájött, hogy ki lehetek. Na meg így már a szagomat is beazonosította. És úgy gondolta, hogy jobb lesz odébb menni. De csak szépen, komótosan távolodott.
Mikor kellő távolságra haladt el én is elindultam, hogy az eltervezett leshelyemig, a nagy tölgyfa földig hajló lombkoronája alá befészkeljem magam. 

Innen teljesen belátom az egész völgyet. Előttem kaszáló és rét van. A patakon túl szántók. Különböző növényekkel. 

Az egyik tarlón észreveszek egy másik bakot sutával. kb 6-800 méter a távolság.
Még is a suta hívó hangra szinte azonnal elindul irányomba.
Átjőve a patakon meg áll. Várja, hogy beazonosítsa a suta pontos helyét. Újabb síphangra fordul egyet és már fut is felém.

A következő pillanatban nem látom mert egy lelógó nagy tölgy ág kitakarja. De nem sokára kikerül a takarás mögül és már egész közel jön hozzám. 

Majd gyakorlatilag teljesen rám fut. 6-8 méterre megy el mellettem. Nem mozdulok, nehogy elijesszem. Egy kicsit távolodva a domboldalon leszegett orral próbál nyomára akadni a hívogató sutára. 

Hagyom, hogy eltávolodjon. Nem akarom visszacsalni mert akkor csak észrevesz és megijed. 

A fa ágai között egy fölöttem keringő parlagi sast veszek észre.
Fenséges látvány. Nagy öröm számomra mindig a találkozás. 

A körülöttem lévő bokrokon cigánycsuk idei fiókái szedegetnek. Egészen bizalmasak. Nem úgy a szüleik. Akik hangos nem tetszésükkel jelzik, hogy messzebb kéne húzódniuk a veszélyt jelentő embertől. Folyamatosan cserregve repkednek körülöttem egyik száraz ágról a másikra. De nem mernek közel jönni.
Mindaddig míg végre eltudják csalni a fiókákat és megnyugszik a család. 

Hazafelé átmegyek még a patakon túli részre. Leülök egy fűzfa tövébe. Nagyon meleg van. Délután 2 óra. Talán most van a legmelegebb. folyik rólam a víz. Hiába, nem igazán cserkelő felszerelés ez a nagy objektív...

Egy kicsit várakozok az árnyékba majd vágyakozó suta hanggal próbálkozok. Szinte  az első hangokra látom, hogy a távoli bokorsávból egy bak jön ki és figyel a hang irányába.
Majd komótosan elindul felém. Fáradtan, elgyötörten ballag. 

Nagyon közelre bejön. Látom ahogy az egész szőre csapzott az izzadságtól. Hallom ahogy lihegve keresni az ismerős illatot ami megerősíti, hogy nem hiába ballagott ennyit ebben a rekkenő hőségben. De csalódnia kell. Szinte közönyösen megy tovább a patak felé. Vagy már a hűs víz nagyobb vonzerőt jelent neki most. 

Hazafelé tartva még egy sutát sikerül behívnom. Mit sem törődve a nagy meleggel. Kecses, ügető lépésekkel közeledik felém.
Látszik, hogy most nem ők a fáradtabbak. 

Idén amilyen kevés időt tudtam szentelni ennek a kalandnak annál eredményesebb volt.