2016. december 21., szerda

Hevesvezekény


Hetek óta nem tudtam szerezni semmi kaját a ragadozó madaraknak, így a fehér ölyv projekt áll.
Pedig körbetelefonáltam az összes vadász ismerősömet, hogy ha lőnek valamit akkor minden hulladék érdekel.  
De aztán beindult dolog. És persze egyből a bőség zavarával küszködtem. 3 helyről is szóltak egy napom belül , hogy mehetek a vaddisznó zsigerekért, bőrökért. Meg egy utánfutónyi halhulladék is lenne. Ez így hirtelen sok lenne az ölyves leshez így a nagyját levittem Hevesvezekénybe a ragadozós lesünkhöz.
Az elmúlt napokban szépen fagyott. Nappal is fagypont alatt maradt a hőmérséklet. Csak a hó nem akar esni. Nem baj a hideg is megteszi. 
Gyönyörű zúzmarás táj kísért végig az úton Heves felé. Egy festő fasorral megkoronázva a
látványt.  


Szerencsére annyira befagyott a kis tó, hogy egész közel tudtunk az utánfutóval menni a leshez. De így is sokat kellett fordulni mire becipeltük a sok kaját.
De legalább egy darabig elég lesz.

Sajnos idén még nem volt etetve így idő kell, hogy beinduljon a madárélet.
De a kíváncsiság nem hagyott nyugodni így már 3 nap múlva nyaggattam Tibort , hogy üljünk ki.
Korán volt még. Nem igazán fedezték még fel a madarak. Bizalmatlanul méricskélték a lest is. De azért az éhség nagyúr. Kora hajnalban egy róka is kimerészkedett a nádasból. Tisztes távolból figyelte a viaskodó szarka csapatot. 


Szarkák és dolmányos varjak váltották egymás a dögnél csak nagy sokára érkezett egy egerészölyv.
Nagyon bizalmatlan volt. Állandóan a les felé tekingetett.
Üldögélt egy darabig és el is repült a távoli facsoportba. 


Sast sajnos nem láttunk, de korai is volt még ez a kiülés. Nem baj majd a hó hátha meghozza.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése