Az év utolsó napján.

Nem hagyott nyugodni a gondolat, mi lehet az ölyves lesnél a tónál?

Igaz még csak két napja vittem ki a kaját és a lessátrat. De gondoltam az év utolsó napján is kirándulhatok egyet. Sok időm nem volt, mert hát első a család ugye. Így mikor Laura lefeküdt délbe aludni kiszaladtam szétnézni. 

Van két órám. =) Nem sok...
Kiérve a tóhoz már messziről feltűnt, hogy fehérlik valami a les előtt. Gyorsan elő a távcsövet és igen! A fehér ölyv a kaján van. 

Nem akarok oda menni a leshez, ez így bőven elég, hogy látom távolról, hogy működik a dolog.
Valamelyik nap majd kiülök élesbe.

Gyönyörködök benne egy pár percig majd sétálok egyet a tó partján. Távoli halk gágogás hangja tűnik fel. Már látom is messze a libacsapatot ahogy repülve közelednek felém. Gyerekkorom hangulatát idézi mikor a Bodrogközben nyaraltunk, teleltünk a nagyszülői házban.

Nekem mindig kuriózum ezek a madarak. Ritkán találkozok velük , így örültem ennek rövid pillanatnak míg szememmel kísérhetem az égi vándorlásukat. 

Hazafelé menet útközben egy szép fiatal egerészölyv üldögélt az útszéli fákon. Lassítottam, hogy lefotózzam. Unottan bámult majd komótosan odébb repült. De csak 50 méterre, majd újra lepihent egy fa kinyúló ágára. Szerencsére nem magasan. Így közelebb mentem hozzá. Mikor már láttam, hogy nem tolerálja  közelséget megálltam, hogy elkaphassam a felszállás pillanatát. Szinte súlytalan könnyedséggel vitorlázott el mellettem.
Fenséges látvány volt. Rég szerettem volna már ilyen pillanatot elcsípni...

Ez a kép  szép ajándéka volt az év utolsó napjának. 

 Annak ellenére, hogy nagyon kevés időm volt a fotózásra, kirándulásra érdekes pillanatok részese lehettem idén is. Köszönöm, hogy ebben kellő társam volt feleségem és a gyermekem sokszor. =)

Bizakodóan várom az új évet. 2017...