2017. augusztus 18., péntek

A meglepetés réti sas.



A meglepetés  réti sas.
Kezdhetném úgy is ,hogy a rengeteg belefektetett munka és lesben töltött idő meghozta végre a sikert.

De erre a napra ez nem volna teljesen igaz.
Inkább jókor voltunk jó helyen.
De ne szaladjunk ennyire előre.

Bár az Adácsi tó az elmúlt években már sok élményt , fényképet hozott az utóbbi időben  egy kicsit hanyagoltam.  A tavaszi  magas vízállás miatt nem  jöttek a parti madarak, gémek kócsag is csak a nádas szegélyezte partszakaszon rejtve vadásztak.  

Egyéb elfoglaltságok miatt  a nyár folyamán  nem néztem a tó felé. Pedig közben szépen csökkent a víz szintje és kezdett kirajzolódni egy tiszta partszakasz. Ami előtt a sekély vízben a gázló madarak kedvükre vadászhattak.

 Többszöri egyeztetés után ( na meg Tomi itt készült képeit látva)  úgy döntöttünk, hogy építünk lest. 
Vagy is  az túlzás hogy építünk. Inkább tákolunk. 
Tominak már volt lese a parton de a nagy melegben a sekély víz egyre távolabb került. 
Így adott volt, hogy az ős lesét beljebb vittük az enyémet meg jobb híján közvetlenül mellé raktuk.  Egy sekély benyúló kis öböl volt előttünk.  Tiszta partszakasszal övezve. Mögötte a kiszáradó mederben felnövő sásos, gazos , helyenként térdig érő fűvel. 
Egy kicsit ódzkodtam a  két les nyújtotta riasztó látvány miatt, de mivel nem láttam még, hogy merre mozognak jobban a madarak. Gondoltam kezdésnek jó lesz. Majd az első nap tapasztalatából mozdítsuk a leseket.
Egy rögtönzött pár darab lécből összecsavarozott , majd náddal  hézagosan álcázott fekvő les  várta az első kalandját.

Mivel türelmetlen vagyok mindig, ez a várakozás nem is tartott soká.   Három nap múlva, a hajnali sötétben már cuppogtunk is befelé a süppedő iszapban. Elhelyezkedtem az igen csak szűkös , kényelmetlen  lesbe.  próbáltam lecsipkedni a belógó nádszálakat, beállítani a fényképezőgépet.  
A vártnál kevesebb madármozgás és hang jött a víz felől a sötétben . Gondoltam még idegenkednek a lesektől. 
És ez így is volt. Hiába volt a gyönyörű napfelkelte, varázslatos fényekkel.  A tökéletesen megvilágított kis  öblöt elkerülték a madarak.  A távolba  kócsagok, gémek álltak mozdulatlan lesbe. Elérhetetlen távolságba gólyatöcsök  vadásztak  idei fiókáikkal. Igazából ez a faj érdekelt volna a legjobban. 
Tavasszal  nem sikerült  megfotózni őket.  De sajnos nem jöttek közelebb.
Egy két távoli dokumentum fotó készült bíbicekről, kis liléről, kócsagokról, szürke gémről.




Majd egyszer csak ismeretlen éles madár hang üti meg a fülemet.  A szemközti partszakasz víztől távolabbi gazos részén egy közepes méretű barnás  madár  jelzi  éles hanggal a jelenlétét. A hosszú, lefelé ívelő csőre gyorsan beazonosítja, hogy egy északi vándor, nagy póling van előttünk.
Ilyet még soha életembe nem láttam !


Erre a meglepetésre nem is  számítottam.  Sajnos egy kicsit messze van, de így is nagy élmény a  találkozás.  Ketten vannak.  A távolból folyamatosan válaszol a párja az előttünk lévő madár hívószavára.


Szerencsére igen aktívan keresgél, így valamelyest közeledik hozzánk.  Néha a nyíltabb vízparti részekre is kijön.  Nem tudok betelni a látvánnyal. Gyönyörű és nekem igen ritka madár.
Örülök a vakszerencsének még ha ilyenkor vonulásba azért  hazánkba sok helyen megfigyelhető.  Az öböl fölé bevágódó barna rétihéja véget vett az idillnek és ijedten elrepülnek az ott tartózkodó madarak. Köztük a póling is.
















Egy két bíbc és cankó merészkedik vissza csak.  De balra a lestől két gólyatöcs  keresgél  egyenlőre még elég távol, de felém közeledve. Most még csak nagyon kitekert pózban látom csak őket a lesből oldalra  kinézve.
De ha tartják az irányukat pont előttem fognak a kis öbölbe megérkezni.  És így is lett. Egy fél óra alatt igaz ,de előttünk vannak.  Itt szaladoznak a sekély vízben.  Nehéz elcsípni  mozdulatlan pillanataikat. 





Erre a madárra vártam. Ez volt a fejembe reggel, hogy remélem sikerül  őket elcsípni.  
Szerencsére nem félősek és hol közelebb hol távolabb keresgélnek a  füves partszakasz és a nyílt vízfelület között.

Távolból egy kócsag  lépdel szép komótosan egyre közelebb.  Feszült figyelemmel  követi a lába előtt zajló vízi életet.  Majd egy gyors mozdulattal egy apró törpeharcsát sikerül  elcsípnie.
















Közben egy keringő barna réti héját  próbálok követni amint lecsap a magas fűbe. Mikor Tomi szól mellettem, hogy berepült egy sas!
Sas? Merre?  
Szemben a távoli nádszegély elé.

Meg is van. Sajnos csak  feje látszik ki a magas fűből.  Messze is van, vagy 120 méterre. De itt van előttünk.  
Ezt nem hiszem el. 
Első alkalom ebben a lesben. 
Nem is etetünk ragadozó madárra. 

Hihetetlen, hogy pont elénk szállt le. Valamit eszik. Bizonyos időközönként bukkan fel csak a feje.  

Most már megszűnt a külvilág csak a sas feje van a keresőbe és arra koncentrálok, hát ha eltudnám csípni mikor felszáll. 
De nem száll fel.  Igaz elindul.  Pár méter után egy alacsonyabb füves részre ér ahol többet látni belőle.  Iszik egy keveset és csak vár és figyel.
Meg sem mozdul percekig.
Majd egyszer csak fészkelődik, készül valamire. 
A következő pillanatban elrúgja magát, erős szárnycsapásokkal fölszáll.
És nem távolodik!
Egy félkört írva, felénk tart.  Micsoda pillanatok. Gyönyörű madár! És itt köröz előttünk. 
Mit köröz? Szépen ereszkedve leszáll elénk!
Kb fele távra mit az előbb!







Igaz most is a füves partszakaszon tette le magát, de itt nem olyan magas a fű, kilátszik jól belőle.

Ezt nem hiszem el!  Ekkora szerencsét! 

Az első alkalommal, teljesen véletlenül pont előttünk száll le egy gyönyörű idős tollazatú réti sas!
Tollászkodik, iszik, nézelődik előttünk.
Fenséges  példány. 





Közben az jutott eszembe, hogy már egy órája otthon kellene  lennem  mert a feleségemnek programja lett volna és én vigyáznék a gyerkőcre.
De minden alkalommal mikor fotózni megyek  viccelődni szoktam vele, hogy akkor nem jövök haza időben ha  sas van a lesünk előtt. És azt nem lehet ott hagyni.

Talán elsőre, el sem hitte mikor ezt az indokot hoztam fel a késésre…

Majd egy órát volt még előttünk a sas, majd egy hirtelen elrúgta magát újra és felrepült. Sajnos most célirányosan és gyorsan távolodott.

De ez így is minden várakozásunkat felül múlta azt hiszem.  Hatalmas élmény volt.

Soha rosszabb első lesezést.











2017. július 27., csütörtök

Július




Július, akkor őzhívás. 

A szokásos időhiányom miatt most is csak egy pár alkalommal tudtam ellógni a családtól. Mikor a gyerkőcök alszanak délben mehet egy pár órára.
Nem igazán a legjobb fotós napszak, de ez van.
Bár üzekedési időben soha nem tudni mikor ugrik jobban a bak. A július közepi hűvösebb, viharos időjárás nem igazán hozta azt a mozgást amit vártam volna. Bár nálunk a Mátrában minden később indul be. Már évek óta az a jellemző, hogy július utolsó hete és augusztus első hete a legizgalmasabb őznász időszak. 
Így is volt.  Július 25-én a Sárhegyen gondoltam szétnézni. Egy kivágott szőlő helyén gyönyörű virágos rét, színes kavalkáddal  hálálta meg az elmúlt napi kiadós esőket. A rét közepén egy kis bokor sáv húzódott. Egy szederindával befutott kökénybokor tövében helyezkedtem el. A rét egyik oldalát szőlőterület  határolta a másik oldalon erdő kezdődött. Közvetlenül a szélső fák között egyből egy kis bakot látok mozogni. Földre szegezett orral, sietősen bújik el a fák takarásába.
Gyorsan megpróbálom síppal visszacsalni. A vágyakozó hang után hallom is már, hogy zörög az avar. Közeledik valami. De meg állva a rét szélén, a bokrok takarásában nem lép ki elém. Gondoltam észrevett . Pár perc várakozás után újra sípolok.
Most már nem tud ellenállni a vágyakozó suta hangnak és futva vágódik ki a rétre. Közvetlen előttem szalad el vagy 15 lépésre. 



Majd megállva, keresi a hang forrását. Észrevette a gép hangját, a mozgásomat. De nem akarja elhinni , hogy tőlem származik a suta hang...
Bizalmatlanul lépked körbe, le nem veszi a szemét rólam. Majd egy idő után belátja, hogy nem az vagyok akit keresett és elsétál.




További sípolásra nem jelentkezik senki, így tovább állok én is. Körbe járom a szőlőket. Gyakran szoktak a sorába pihenni nappal az őzek.
Hamar össze is futok egyel. Nem igazán reagál a síp hangjára inkább unottan figyel csak úgy maga elé.
Vagy inkább elfáradt az elmúlt napokon? De mindenesetre  jó fotó alany. Nem zavarja különösebben a fényképezőgép hangja.





Másnap ugyan arra a virágos rétre sietek. Hátha ma is akkora szerencsém lesz mint tegnap. De már az indulásnál viharfelhők gyülekeznek a  hegy mögött. Mire felérek a Dobóczy laposra már szakad is az eső. Gyorsan menni is kell innen, mert hamar elsüllyedek a sárba az autóval. 


Egy hét múlva tudtam újra kimenni kirándulni. Nyoma sincs már a viharoknak. Tikkasztó forróság lett. Gondoltam víz közelébe kell ilyenkor keresni a vadat. Így a kedvenc területem felé kalandoztam.
Vécsi legelő amit a Tarnóca patak szel ketté. Gyönyörű rálátás van innen a  Mátrára. 



Hihetetlen hangulata van a nyári kánikulában vágytól elbódult őzbakok  szerelmi életébe belepillantani. És  a mai nap igazi ünnepnap volt. Alig távolodtam el az autótól egy fekete gólyával futottam össze a kaszálón. Sajnos semmi takarásom nem volt, így hamar kiszúrt és odébb "állt".


A következő pillanatban a szélső akácfacsoport mögött egy futó bakot látok . Gyorsan  egy bála mellé kuporodok le.  Nem látom a fáktól , hogy hova lett a bak. De már az első síphangra kivágódik az akácosból és a derékig érő gazban utat törve rohan a hang irányába.


Mozdulatlanul lapulok a fényképezőgép mögött. Mint ha nem vett volna észre úgy közeledik felém, pedig semmi takarásom nincs. Egy nagy körbála mellett guggolok.
De a bak egyre csak jön közelebb. 


Végül 8-10 méterre megállva figyel. De ekkor sem idegesen, gyanakodva. Inkább érdeklődve, hogy vajon én hogy kerülök ide?

Gyakorlatilag egy teljes kört tett körülöttem ebben a közelségbe, mire rájött, hogy ki lehetek. Na meg így már a szagomat is beazonosította. És úgy gondolta, hogy jobb lesz odébb menni. De csak szépen, komótosan távolodott.
Mikor kellő távolságra haladt el én is elindultam, hogy az eltervezett leshelyemig, a nagy tölgyfa földig hajló lombkoronája alá befészkeljem magam. 
Innen teljesen belátom az egész völgyet. Előttem kaszáló és rét van. A patakon túl szántók. Különböző növényekkel. 
Az egyik tarlón észreveszek egy másik bakot sutával. kb 6-800 méter a távolság.
Még is a suta hívó hangra szinte azonnal elindul irányomba.
Átjőve a patakon meg áll. Várja, hogy beazonosítsa a suta pontos helyét. Újabb síphangra fordul egyet és már fut is felém.


A következő pillanatban nem látom mert egy lelógó nagy tölgy ág kitakarja. De nem sokára kikerül a takarás mögül és már egész közel jön hozzám. 




Majd gyakorlatilag teljesen rám fut. 6-8 méterre megy el mellettem. Nem mozdulok, nehogy elijesszem. Egy kicsit távolodva a domboldalon leszegett orral próbál nyomára akadni a hívogató sutára. 



Hagyom, hogy eltávolodjon. Nem akarom visszacsalni mert akkor csak észrevesz és megijed. 
A fa ágai között egy fölöttem keringő parlagi sast veszek észre.
Fenséges látvány. Nagy öröm számomra mindig a találkozás. 



A körülöttem lévő bokrokon cigánycsuk idei fiókái szedegetnek. Egészen bizalmasak. Nem úgy a szüleik. Akik hangos nem tetszésükkel jelzik, hogy messzebb kéne húzódniuk a veszélyt jelentő embertől. Folyamatosan cserregve repkednek körülöttem egyik száraz ágról a másikra. De nem mernek közel jönni.
Mindaddig míg végre eltudják csalni a fiókákat és megnyugszik a család. 




Hazafelé átmegyek még a patakon túli részre. Leülök egy fűzfa tövébe. Nagyon meleg van. Délután 2 óra. Talán most van a legmelegebb. folyik rólam a víz. Hiába, nem igazán cserkelő felszerelés ez a nagy objektív...
Egy kicsit várakozok az árnyékba majd vágyakozó suta hanggal próbálkozok. Szinte  az első hangokra látom, hogy a távoli bokorsávból egy bak jön ki és figyel a hang irányába.
Majd komótosan elindul felém. Fáradtan, elgyötörten ballag. 
Nagyon közelre bejön. Látom ahogy az egész szőre csapzott az izzadságtól. Hallom ahogy lihegve keresni az ismerős illatot ami megerősíti, hogy nem hiába ballagott ennyit ebben a rekkenő hőségben. De csalódnia kell. Szinte közönyösen megy tovább a patak felé. Vagy már a hűs víz nagyobb vonzerőt jelent neki most. 



Hazafelé tartva még egy sutát sikerül behívnom. Mit sem törődve a nagy meleggel. Kecses, ügető lépésekkel közeledik felém.
Látszik, hogy most nem ők a fáradtabbak. 



Idén amilyen kevés időt tudtam szentelni ennek a kalandnak annál eredményesebb volt. 



2017. június 1., csütörtök

Nyúlmentők.



A szőlőben való fűnyírás közben egy kis mezei nyúl "fiókára " bukkantam. Na gondoltam ennek megörül a család. Ezt látniuk kell. 


Siettem haza a hírrel, hogy nem sokára visszaérkezve kimenekítsük a kis nyuszit a szőlő sorból. 
Gondosan egy nagy marék fűcsomóval felemeltük a földről és biztonságos ,de nem távoli helyre vittük.



Nagyon élvezték a lányok.
Laura persze haza akarta vinni, -Hogy tartsuk meg!
De megértette, hogy ő nem élne sokáig fogságban.




2017. május 17., szerda

Kazsu Zsófia



Kazsu Zsófia





Egy gyönyörű kislány választott minket szülőknek május 15- én, délben. 
Ismerős érzések jöttek elő újra a pici babát fogva.
Most már duplázódik  a nagy kalandom a lányokkal. =)