2017. január 17., kedd

Kemény tél.



Igazi kemény tél van.

Végre!
A korábbi napokhoz képest még hidegebb lett. Hajnalban mínusz 14 fok volt mikor kiléptem a házunk udvarára . Gyönyörű csillagos, tiszta égbolt fogadott.  
Nehezen de sikerült a terepjárót beindítani.  Az egy hete esett hó keményen tartja magát . A  megvilágított szikrázó keréknyomok vezetnek  az úton . 
Teljes sötétségben érkezek meg a tó partjához. Most már bátran át lehet vágni a tó jegén. Nyoma sincs a korábbi repedéseknek, rianásoknak.  Mindig különös érzés fog el ha szűz hóba először vághatok nyomot.  A környező szántások és vetések hullámzó formái  mellett különösen  furcsa látvány a tökéletesen sima tófelület behavazva.

Szeretem ezt az emberpróbáló időt. Ilyenkor  egy kicsit múltbéli vadásznak képzelheti az ember magát. Megküzdve a természet erejével.  A bakancsom  nyikorogva lapítja össze minden lépésnél az összetömörödő havat.  A vastag ruházat ellenére érzem , hogy milyen hideg van.  Az egy szál ponyva les sem ad semmi védelmet ellene.
Elhelyezkedem.  Vastag takaróba burkolózva várom a hajnali színek játékát.
Nem is kell sokat várni rá. Furcsa ködszerű  pára ül a tóparti fasorra ami fokozatosan a mélykékből lila színűvé változik  a horizont világosodásával.  A tavat tápláló patak még nincs teljesen befagyva, innen a pára.
Hihetetlen szín kavalkáddal érkezik meg a nap a távoli szántás peremére . A metsző hideg levegőben még élesebb ez a színjáték.



Egy egerész ölyv vitorlázik a távoli nádas előtt. Éhes lehet mert nagyon hangosan vijjog.  Leszállva egy  törékeny fűz oldalágára fázósan gubbasztva várakozik.  

Majd távoli holló károgás  hangja érkezik meg hozzám. Már látom is a kergetőző madarakat. Hideg tél ide vagy oda. A holló pár vadul forogva űzi egymást a szerelem hevében.  Az éhség azért lehozza őket a földre.  Beballagnak a megfagyott csalira. 





 Ezt már az ölyv sem nézi tétlenül. Elrúgja magát a fáról és szemből bevitorlázik a les elé.  Pont jó irányból.  De várakozik amíg a hollók lakmároznak.
Nem sokáig esznek ,mert elég bizalmatlanul fogadják a leshelyről kikandikáló objektív mozgását.
El is repülnek. 


Így már szabad az út az ölyvnek a döghöz.
Ahogy lenni szokott más ölyvek is kiszúrják, hogy biztonságos a terület és körözgetve közelebb messzebb leszállnak.  Tisztes távolságot tartva, elkerülve a konfliktust.
Sajnos a fehér ölyv ma nem jött.
Pedig igen jó fények voltak.


Nagy tülekedés volt a les előtt de mindenféle agresszió nélkül. Végül is jut mindenkinek, olyan mennyiség van oda téve.

A hideg  felemészti a  várakozási erőmet és kikényszerít a lesből. Nehezen mozog a térdem a kényelmetlen ülés után. 
Jólesően ülök az autóba, elindulva várom, hogy a motor meleg beáramoljon.

Ahogy  haladok a tó melletti úton  ismerős ölyv ül az akácfa csúcsán

Gatyás ölyv. Pont ugyan azon a fán pihen amin egy hete láttuk a sas szinkron idején.
Látszik, hogy olyan vidékről érkezett ahol nagy autó vagy emberforgalommal nem találkozik.
Mert egészen bizalmasan tűri, hogy az útszélén leállva készítsek róla egy pár képet.
Most jobbak a  fények mint a múlthéten.


Beérkezve a városba a házak fölött közvetlen két hatalmas madár kering . Mint ha most szálltak volna fel . Két parlagi sas  vitorlázik alig 50 méter magasan . Teljesen bent a városba a házak fölött!
Gyors fékezéssel megállok az útszélén.  Kiugrok a fényképezőgéppel . Csak úgy állvány nélkül a kocsi tetejére támaszkodva  tudom őket követni. 






 Jó pár kört leírnak felettem.  Kezdeti emelkedés után  meredeken visszaejtik magukat. Mintha csak meg akarnának jutalmazni, hogy jókor voltam jó helyen.
Hatalmas élmény és szerencse volt itt velük összefutni. 
Szinte hihetetlen, bent a város egyik forgalmas utcáján fotóztam őket.
Néztek is rám furcsán a kocsikból, hogy mit csinálok kicsavart pózban az égnek meredő gép mögött.

Nagyon örültem ennek a szerencsés találkozásnak.


2017. január 14., szombat

Sasszinkron 2017


Sasszinkron.




Most már tradicionálisnak mondható, hogy évek óta a Bükki Nemzeti Park munkatársával, Magos Gáborral közösen töltjük el ezt a napot. Az elmúlt években szinte mindig a rossz időjárás nehezítette meg az eredményes megfigyelést. Idén viszont biztatóan alakult a hét. Igazi kemény fagyal, bár hó nélkül közeledett a hétvégi esemény.
Legalább nem akadunk el a sárban, gondoltam...
És valóban sár nem lett, helyette viszont esett 40 cm hó! Ennek nagyon örültünk, de gyorsan le is lohadt az örömünk mikor a műútról le akartunk térni bármelyik földútra. Komolyabb gumi kellett volna ehhez a hóhelyzethez.

Sebaj, körbejártuk így is az ismert revír területeket. A parlagi sasok a nagy hideg ellenére is egész jól tartották a fészkelő helyük környékét. 




A szokásos, egerészölyv, vörös vércse, nagy őrgébics megfigyelések mellett egy gyönyörű tollazatú gatyás ölyvhöz is sikerült elég közel kerülni.




Eredményes nap volt a nehézségek ellenére. Nem is emlékszem mikor láttam ilyen nagy havat a sík területen. Gyönyörű volt. 







2017. január 2., hétfő

Hófehérke!

Szilvesztert ide vagy oda ott motoszkált a fejembe a fehér ölyv. Sajnos elég nagy köd van már két napja. Így a hajnali fényekre nincs esélyem.
Na sebaj kimegyek megint a leshez, megnézem mi mozog a közelébe. Megint csak a szokásos déli szabadidőmet használom fel erre. Kiérve a tóhoz látom, hogy egy "sima" egerész ölyv kajálgat a csalin. A nádason keresztül óvatosan közeledek a leshez, de a madár kiszúr és elrepül.
Nem baj , úgy sem te vagy a célom most.

Lehelyezkedek a kényelmesnek nem igazán nevezhető tákolmányba. Egy műanyag ládán ülve kémlelek ki a szúnyoghálós réseken. Szúnyog most nincsen, de hideg annál inkább.
Viszont a zúzmara pont tökéletesen finoman szegélyezi a tölgyleveleket amit a beülő fa "díszítésére" tettem ki.
Pont ez volt a tervem, hogy egy szép havas világos háttér előtt a zúzmarás tölgylevélre ülve fotózom le a fehér ölyvet. Ezen merengek de délután egy órakor nem nagy élet mutatkozik. Még a szarkák sem mozognak. Biztos jól laktak reggel...
Nézelődök az oldalsó réseken, távolban horgászok ülnek a jégen mozdulatlanul. Várják a kapást.
Nekik is hasonlóan fázhat a lábuk mint az enyém. 
Vajon ki az őrültebb ők vagy én?

Hopsz, valami suhanás szerű hang hallatszott a les felett. És a következő pillanatba vitorlázva ereszkedik le a fehér ölyv a les elé! Ezt nem hiszem el. Még egy fél órája sem ülök itt... 



Meg se mozdulok, nehogy megriasszam. Nincs most üveglap, vastag falú leskunyhó. Csak egy vékony vászon anyag választ el a külvilágtól. A madár szerencsére enni jött. Futólépésbe siet a friss csali felé. A legjobb falatokat kezdi el húzni, tépni. Amit most hoztam ki az nincs összefagyva, így tetszik neki nagyon.





Jó félóráig eszegetett , nem zavartatta magát. Semmi más madár nem jött ez idő alatt.

De jó lenne felrepülne a beülő fára... Itt a földön nem igazán szép a környezet.
Nincs hó, így a  fagyott föld a kiálló növényszárakkal nem igazán mutatós.
Hú, most elkezdett fészkelődni, emeli a szárnyát.
Igen! Felrepült a beülőfára.!!!



Sajnos háttal felém ült fel, de sebaj, ott van... A Zúzmarás , tölgylevéllel díszített kellékbe beülve.
Majd nem tökéletes...
Jobban mondva még lehet, hogy így még jobb lesz. Tekinget minden felé. Hátranézve méltóságteljes lenézéssel tekint rám...
Gyönyörű madár. Hihetetlen, hogy itt ül előttem. Fantasztikus!



Végül tökéletesen olyan képet sikerül készítenem ami a fejemben tervként már egy éve megszületett.



2016. december 31., szombat

Az év utolsó napján.


Nem hagyott nyugodni a gondolat, mi lehet az ölyves lesnél a tónál?
Igaz még csak két napja vittem ki a kaját és a lessátrat. De gondoltam az év utolsó napján is kirándulhatok egyet. Sok időm nem volt, mert hát első a család ugye. Így mikor Laura lefeküdt délbe aludni kiszaladtam szétnézni. 
Van két órám. =) Nem sok...
Kiérve a tóhoz már messziről feltűnt, hogy fehérlik valami a les előtt. Gyorsan elő a távcsövet és igen! A fehér ölyv a kaján van. 


Nem akarok oda menni a leshez, ez így bőven elég, hogy látom távolról, hogy működik a dolog.
Valamelyik nap majd kiülök élesbe.

Gyönyörködök benne egy pár percig majd sétálok egyet a tó partján. Távoli halk gágogás hangja tűnik fel. Már látom is messze a libacsapatot ahogy repülve közelednek felém. Gyerekkorom hangulatát idézi mikor a Bodrogközben nyaraltunk, teleltünk a nagyszülői házban.
Nekem mindig kuriózum ezek a madarak. Ritkán találkozok velük , így örültem ennek rövid pillanatnak míg szememmel kísérhetem az égi vándorlásukat. 



Hazafelé menet útközben egy szép fiatal egerészölyv üldögélt az útszéli fákon. Lassítottam, hogy lefotózzam. Unottan bámult majd komótosan odébb repült. De csak 50 méterre, majd újra lepihent egy fa kinyúló ágára. Szerencsére nem magasan. Így közelebb mentem hozzá. Mikor már láttam, hogy nem tolerálja  közelséget megálltam, hogy elkaphassam a felszállás pillanatát. Szinte súlytalan könnyedséggel vitorlázott el mellettem.
Fenséges látvány volt. Rég szerettem volna már ilyen pillanatot elcsípni...


Ez a kép  szép ajándéka volt az év utolsó napjának. 

 Annak ellenére, hogy nagyon kevés időm volt a fotózásra, kirándulásra érdekes pillanatok részese lehettem idén is. Köszönöm, hogy ebben kellő társam volt feleségem és a gyermekem sokszor. =)

Bizakodóan várom az új évet. 2017...

2016. december 25., vasárnap

Zúzmarás tél

Nem akar esni a  hó. A hideg már meg van hozzá. Így csak a zúzmara hízik a fák ágain.
Az is nagyon szép. Mindig rácsodálkozok milyen szép helyen lakunk. 500 méter kell csak mennem az utolsó házaktól  és erdőben vagyok. Hegyen!
Gyönyörű...










2016. december 21., szerda

Hevesvezekény


Hetek óta nem tudtam szerezni semmi kaját a ragadozó madaraknak, így a fehér ölyv projekt áll.
Pedig körbetelefonáltam az összes vadász ismerősömet, hogy ha lőnek valamit akkor minden hulladék érdekel.  
De aztán beindult dolog. És persze egyből a bőség zavarával küszködtem. 3 helyről is szóltak egy napom belül , hogy mehetek a vaddisznó zsigerekért, bőrökért. Meg egy utánfutónyi halhulladék is lenne. Ez így hirtelen sok lenne az ölyves leshez így a nagyját levittem Hevesvezekénybe a ragadozós lesünkhöz.
Az elmúlt napokban szépen fagyott. Nappal is fagypont alatt maradt a hőmérséklet. Csak a hó nem akar esni. Nem baj a hideg is megteszi. 
Gyönyörű zúzmarás táj kísért végig az úton Heves felé. Egy festő fasorral megkoronázva a
látványt.  


Szerencsére annyira befagyott a kis tó, hogy egész közel tudtunk az utánfutóval menni a leshez. De így is sokat kellett fordulni mire becipeltük a sok kaját.
De legalább egy darabig elég lesz.

Sajnos idén még nem volt etetve így idő kell, hogy beinduljon a madárélet.
De a kíváncsiság nem hagyott nyugodni így már 3 nap múlva nyaggattam Tibort , hogy üljünk ki.
Korán volt még. Nem igazán fedezték még fel a madarak. Bizalmatlanul méricskélték a lest is. De azért az éhség nagyúr. Kora hajnalban egy róka is kimerészkedett a nádasból. Tisztes távolból figyelte a viaskodó szarka csapatot. 


Szarkák és dolmányos varjak váltották egymás a dögnél csak nagy sokára érkezett egy egerészölyv.
Nagyon bizalmatlan volt. Állandóan a les felé tekingetett.
Üldögélt egy darabig és el is repült a távoli facsoportba. 


Sast sajnos nem láttunk, de korai is volt még ez a kiülés. Nem baj majd a hó hátha meghozza.




2016. december 10., szombat

Hófehérke



Ez a bejegyzés egy gyönyörű , egészen világos színezetű egerész ölyvről szól. Ez a madár itt született hazánkban. Nem egy északi vándor világos színváltozattal. 
A tavalyi sasszinkron napján figyeltük meg "közelebbről". Egy nyárfán üldögélve. Már akkor elhatároztam, hogy ezt a madarat becserkelem még.

Év közben nem sok időm volt arra járni ahol ez a madár él. De a tél beköszönte előtt meg a akartam nézni a tavat, hogy hol lenne érdemes leshelyet kialakítani. Egy nádasos rész előtti partszakasz hasonlított  legjobban ahoz a képhez amit a fejembe elterveztem.  Már csak rendszeres kaja ellátást kell valahogy megoldani. Meg valami ideiglenes lest összedobni...
Tervekkel a fejembe elgondolkozva haladtam a földúton. Mikor egy nyárfa oldalágán egy furcsa nagy fehér folt tűnt fel. Azonnal bevillant, hogy a fehér ölyv lehet az. Lassítottam az autóval és odagurultam kb 50 méterre a madárhoz. Nem igazán zavartatta magát. Óvatosan kiszálltam, fényképező gépet megtámasztottam a kocsi tetején és egy pár képet készíttettem róla gyorsan, hogy meg legyen örökítve.
El sem hiszem, hogy ilyen könnyen összejött! Hogy így bevár a madár! Hihetetlen látványos ez a világos tollazat.. Gyönyörű és különleges madár!



4-5 perce szemeztem már vele mikor látom, hogy elunta helyzetet és fészkelődni kezdett. Gondoltam elkapom mikor felrepül. De nem simán elrepült, hanem mintha valamit el akart volna kapni. Felém fordulva ereszkedni kezdett irányomba. Mintha csak nekem akart volna kedveskedni.=)
Jól jött a fényképezőgép sorozatfelvételi lehetősége.






Nem repült messzire, a fasor végén lepihent. Nem mentem utána, nem akartam jobban megzavarni. Így is több képet tudtam róla készíteni mint reméltem.
Alig indultam el az autóval mikor egy nagy őrgébicset vettem észre egy fűzfa csúcsán ülve. Lassan felé kanyarodtam és gondoltam - Nézzük meg meddig vár be.
Úgy látszik ma bizalmasak voltak a madarak velem szemben mert egész közel tudtam ehhez is menni.
Ugyan úgy engedett kiszállni, fényképezni mint az ölyv. Örültem ennek a fajnak is. Rég hiányzott már egy rendes kép róla. 



Igazán fel lelkesített ez a délután. Még nagyobb lelkesedéssel tervezem a leshelyet. Reméljük idén jobb tél lesz mint tavaly. Jó lenne egy kis hó meg hideg. Akkor biztos a les elé tudnám csalni Hófehérkét...

2016. november 2., szerda

No még egy kis ősz.


"Szülőfalum", Abasár.





Gyönyörű ősz van az idén. Majd minden nap megyünk valahova a családdal.
Mátrafüred minden évszakban a nyugalom szigete.


A nappalozó erdei füles baglyok már készülnek a télre. Egyre nagyobb számban jelennek meg Gyöngyös Főterén lévő hatalmas fákon.
Üde színfolt a térköves házak belső udvarán egy kis vadonra lelni.
A madarak nem zavartatják magukat, unott pillantásokkal kísérik az alattuk zajló forgatagot.
Nem is kell aggódniuk, alig van ember aki észreveszi őket.
Talán jobb is így. 

       





2016. október 31., hétfő

Egy testvér aki több mint testvér.

Zoli



Azt hiszem különös kötődéssel bírunk egymás felé a testvéremmel, Zolival. A gyermekkori fiús , birkózós korszakot túlélve egy sajátságos lelki kapcsolat alakult ki köztünk. Sok mindenben különbözünk, de lélek nyelve egy közös szótárból lett nekünk annak idején megírva.
Néha, sajnos az utóbbi időben igen ritkán, egy egy közös kirándulást ejtünk. Ahol útközben a világ működéséről az emberi élet mikéntjéről, az egyén boldogulásáról és a természet szépségéről is beszélgetünk. 
Most egy számomra nagyon kedves, különleges helyen barangoltunk. A Markazi Várvölgyben.
A nagyon meredek hegyoldalakkal szédítő mélységbe zárt völgyben különleges színvarázs fogadott minket. A száraz köves , meredek oldalakon a tölgyek, hársak, juharok a sárga ezernyi árnyalatával játszottak. Míg a völgyfenének csordogáló patak mentén égeres, hárs vegyült a szokatlanul alacsonyan megtalálható bükkök között. Itt a vörös szín dominált. Megannyi apró finom kis különbséggel. 








Ez a kirándulás is emlékezetes volt. Majdnem olyan mint annak idején a zúzmara fátyol túránk..
Bár az élet előrehaladtával talán keserűbb a beszélgetések hangulata.
Nehéz a felelősségteljes életvállalás, a boldogulás keresés...
De az ilyen kirándulások sokáig erőt adnak, feltöltik lelkünk kimerülő tartalékait.
Talán...