2010. január 31., vasárnap

Hóvihar









Reggel 5-kor mikor elindultam otthonról nyoma sem volt a télnek. Gyönyörű holdfényben, sivár fekete tájakon autóztam Hevesig.
Itt volt a találkozó megbeszélve Mikivel.

Egy kis késéssel, de még sötét határon kiértünk a Vezekényi leshez.
Befészkeltük magunkat, fél óra várakozás után megjelent egy ölyv, majd szépen ereszkedtek a szarkák, dolmányos varjak is. A fények természetesen nulla volt. Már annyiszor megfogadtam, hogy ha nem sut a nap ki sem mozdulok...
Egyszer csak hatalmas szél jött és hóvihar. Be kellett a leskunyhó réseit tömni egy pokróccal mert úgy behordta a havat.
Gyorsan fehéredett a puszta és emelkedett a zársebesség érték.
Sajnos fázós, nyugis nap volt. Az ölyvek egyenként ettek, nem marakodtak. A szarkákról meg ebben az időben értelmes képet nem lehetett készíteni.

A várva várt sasok meg csak szívatnak. Leültek oldalt egy távoli kis fára és onnan lestek.
Nem jöttek a kajára.
Gondolom a most megérkezett hó majd ideszorítja őket.

1 megjegyzés: