2018. szeptember 29., szombat

Szarvasbőgés





Nehezen indul idén is a bőgés. Úgy látszik ez már tendencia lett. Vagy egy régóta elindult változás állandósult.  Sajnos a nagy meleg a zavarás, vadászat, mezőgazdasági munkák éjszakai aktivitásra kényszerítik a szarvasokat is. 

Késő éjjel lehet csak hallani bőgő bikákat, akik a nappali derengésre rendre visszahúzódnak a bokros hegyoldal sűrűjébe. Reggelente a hálószoba ablakból távcsövezve figyelem a Sár-hegy oldalon az egy későn visszaváltó vadat.



Az egyik tisztás, magasan a hegyoldalon ígéretesnek tűnik. Tavaly is láttam itt többször bőgésbe szarvasokat átváltani.
A könnyebb megközelítése végett az egyik állatcsapást kitisztítottuk Laurával.  Az utolsó szőlősoroktól indulva levágtuk a belógó ágakat, az útba nővő szúrós csipke, kökény hajtásokat. Laura a lehulló leveleket gereblyézte el. Nagyon meleg volt. El is fáradtunk de egy délelőtt végeztünk. =)

Sajnos nem úgy mozogtak a szarvasok ezen a részen ahogy terveztem. A hajnali cserkelések során, világosba nem nagyon hallatszott bőgő bika hangja. Talán a nagy meleg nyomja el őket ilyen korán.

A szőlősorok között keresgélő őzgidák, suták mozognak csak. De őket is hamar búvóhelyre kényszeríti a korán kezdődő szüreti munkálatok zaja.



Az egyik ilyen reggeli séta után már ballagtam vissza hegyről. Szőlő sorok mellett vezetett az út. Balra a művelt tábla, jobbra áthatolhatatlan csipke, szeder bozótos borította a domboldalt. Hajnalban erről a területről bőgött egy mély hangú bika.  Hiába próbáltam harcra hívni, kicsalni bőgőkürtel. Beérte lusta válaszadásokkal. 
De ahogy így ballagok az úton egyszer csak egy tehén feje bújik ki a szétnyíló bozótosban. Nem volt messze így azonnal kiszúrt. Megállva figyelt. Óvatosan állítottam az állványon és a keresőn keresztül figyeltem.  A következő pillanatban egy nagy agancsos fej jelent meg közvetlenül mögötte.  Így már két szempár meredt rá.  Pár másodpercnyi fényképezést engedélyezett az óvatosságuk , és amilyen hangtalanul megjelentek ugyan úgy el is tűntek.
Ha nem készült volna kép el sem hinné az ember ,hogy az előbb ott egy bika állt. 
Igazi , véletlen és váratlan találkozás volt…

A következő napokban a bőgés intenzitása erősödött , de csak éjjel. Már a kertünk alatt is hangosan feleseltek a bikák. Szépen válaszolva a mi hangunkra is. De csak késő éjjel szóltak.
Az egyik este Laurával kimentünk a közeli cseresznyés kerthez. Ahonnan már napok óta halottunk egy bikát bőgni. Teljes sötétbe sétáltunk ki, leültünk a kis völgy oldalán. 
Este 10 óra ellenére még nem szólt egy szarvas sem. Sebaj, megkezdjük mi.
Az első szolíd , elnyújtott bőgésre azonnal jött a válasz a Bicska völgy felől. Elég messziről. Egy kicsit harciasabban , kihívóbb hangon  próbáltuk a bikát harcba hívni. Sikerült is.
Ágakat törve, bőgve közeledett. Nagyon tetszett Laurának az éjszakai kaland. Sajnos semmit nem láttunk a bikából, pedig 50 méterre előttünk harsogott, tépve a bozótot az agancsával. Folyamatosan próbálta megkeresni az álltalunk keltette bőgés gazdáját. Az egyik ilyen közeledéskor szagot kapott és ágreccsenés nélkül odébb állt.
Nagy élmény volt a kislányommal átélni egy ilyen közelre becsalt bőgő bika előadását. 

A következő napokba egy enyhe hidegfront érkezett. Nagyon bíztam benne, hogy ez változást hoz. Hozott csak nem pozitívot. 

Gyakorlatilag teljesen leállt a bőgés. éjjelente is csak egy egy hang jött a hegyoldal felől. 
Szeptember utolsó napjai , csak nem vége a szarvasbőgésnek?
Szerencsére nem.
A mai reggel későn keltünk, az álmatlan éjszaka miatt. A szokásos reggeli ablakból távcsövezés során azonnal kiszúrtam, 11 tarvadat amit szinte futva, kavarognak a hegyoldalon, az egyik tisztásról a másikra igyekezve. Két bőgő bika is kergette hol őket, hol egymást. Pont azon a tisztáson váltottak keresztül amihez Laurával kitisztítottuk a gyalog utat. 

Azonnal borult a napirend. Fényképezőgép elő, gyors készülődés…
Hoppá nincs állványom… A héten költsön adtam egy barátomnak…
Mese nincs majd szabad kézből próbálok fényképezni…
Csak egy gyors mondattal tájékoztatom a család többi tagját, hogy itt bőg a bika a hegyoldalon, mennem kell…
Be az autóba, rohanás a földúton, az utolsó szőlősornál kiugrok az autóból, két kézre fogva a nehéz objektívet, gépet, félig futva közelítem meg az ismerős bokros részt. Ahol most nagyon jól jön, hogy csendesen tudok rajta haladni. Hála a korábbi bozótírtásunknak.  

Folyamatosan hallom a bikákat bőgni a hegyoldalon.  Sajnos haladnak felfele a szálerdő irányába.
Iparkodnom, kell ha utol akarom érni őket. Rájuk bőgők hátha lassít a tempójukon.
Nagyon nehéz a fényképezőgép, brutál meleg van, ütemesen verődik a mellkasomhoz a bőgő kűrt ahogy szaladok a hegyoldalon felfele.   Meg kell állnom, nem kapok levegőt. A szemembe folyik az izzadság… Próbálok újra bőgni de nem megy, annyira zilálva tudok csak levegőt venni. 
Menni kell mert távolodnak… Ha nem is futva, de igen gyors léptekkel kapaszkodok utánuk. Kiérve a tisztásra hallom, hogy már feljebb haladtak. Gyönyörű színekbe pompázó , változatos galagonya, csipke, kökény bokorsávok segélyezik a kis tisztásokat. Nem törődve a bozótos akadó ágaival,  a hangos zörgéssel , ágreccsenéssel újra futva próbálok métereket elcsalni. Sikerül is 100 méterre megközelítenem a csapatot. De nem látok belőlük semmit mert egy bozótosba vannak.
De nem is baj mert nem tudnék fényképezni annyira nem kapok levegőt. Le kell ülnöm, hogy egy kicsit magamhoz térjek. Nagyon meredek ez a Sárhegy ,meg a gép is nehéz.
A következő pillanatba kijön az előttem lévő tisztásra bőgve az egyik bika…
Nem tudok fényképezni, még mindig nem tudom megtartani a gépet szabadkézzel annyira zilál a lélegzetem. Gyorsan közelebb kúszok, megpróbálom egy kisebb fa törzséhez szorítani a gépet. Addigra a bika visszahúzódott…
Rá bőgők.  Szinte azonnal kivágódik a színes bokrok közül ahol az imént beváltott.  Némán figyeli a hang eredetét. 30 méterre áll előttem. Meg sem merek mozdulni…

Szép lassan feljebb sétál. Egy bozót takarást kihasználva felemelem a gépet várom, hogy kilépjen…
Jön is. Itt sétál előttem közvetlenül. Sajnos nem bőg. És én sem tudok a bőgő kürthöz nyúlni mert nincs szabad kezem.

Az izzadság maróan folyik a szemembe, de most nem lehet mozdulni. Fáradtan, komótosan sétál vissza a bika a fák közé. A távolodó tehenek után megy. Rá bőgök , de csak válaszol nem jön már vissza. A távolodó rudlit követem. Bőgve álcázom a hangos lépteimet. 
Még kétszer el tudom csalni a tehenektől. Egy egy pillanatra elém jön, keresve az idetolakodó másik harcost. Egy idő után rájönnek az átveresre mert egyre gyorsabban távolodnak.  Olyan részre érnek ahova nem tudom követni őket. 
Remegő lábbal ülök le egy kicsit megpihenni a reggeli nagy rohanás élménye után.  Újra és újra gondolatomba átélve az elmúlt percek élményeit…



Másnap reggel még sötétben a tegnapi helyszínen vagyok. Enyhén csepereg az eső, sötét van még. Sajnos a mi reggel már jóval csendesebb. A vízmű fölötti bozótosból hallok csak egy bikát bőgni. Itt az erdei tisztásokon csak a szajkók hangoskodnak.
Hajnali derengés mellett egy átvedlő őzbakot veszek észre, amit az akác hajtásait csipegeti. Messze van még, de felém közeledik. Nem is baj ha nem siet, mert még kellene egy kis világosság. 
Ma a tegnapi napsütésnek, nagy melegnek nyoma sincs.  Szinte fázósan gubbasztok a csepergő esőben.  Várva a hogy az őzbak közelebb jöjjön. Jön is . Szép komótosan elhalad mellettem, úgy hogy nem vesz észre.

A felhők mögött már feljött a nap, sokkal világosabb már nem lesz. Kereső bika bőgő hangjával próbálkozok de semmi válasz. Tovább haladva néha néha bőgők egyet.
Kisvártatva egy agancsvéget veszek észre az alatt elterülő bozótosból kilógva.
Egy fiatal bika jött a bőgésre. Remélve valami eltávolodó tehenet meg tud környékezni.  Jó pár képet készítettem róla, mert nem akarta elhinni, hogy én voltam a bőgés „gazdája”.  Nem is igazán megijedve, komótosan tovább állt.


Ez volt az utolsó nap amikor szarvasbőgést halottam.

Hatalmas élmény volt, hogy kislányommal együtt tudtam a Mátra egyik legnagyobb természeti ünnepén részt venni. És egy kicsit átadni neki valamit ebből a varázslatos hangulatból. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése