2010. május 19., szerda

uráli bagoly (Strix uralensis)













Az elmúlt hetek rossz időjárása miatt többször elhalasztottuk az uráli bagoly költő odúk ellenőrzését.
Ma sem volt napsütéses kánikula, de összességében jól sikerült a nap.
A Mátra Tájvédelmi körzet munkatársaihoz csatlakozva megnéztünk egy pár költő odút és egy vándorsólyom költőhelyet.
Az első odúnál már messziről halottunk a szajkók riasztását és az urali csattogó hangját. Az egyik fióka kint ült az odú peremén és álmosan leskelődött. A felnőtt madár tisztes távolból figyelte közeledésünket. Nem volt túl ideges vagy támadó kedvében, így sikerült róla egy-két képet készíteni.
Örültem a lehetőségnek , mert régi vágyam volt már erről a bagoly fajról képet készíteni. Mentem utána az elmúlt télen is elég sokak, de eredménytelenül.
Másik 4 odút is megnéztünk de azokban nem találtunk madarat. Bár ha macskabagoly költött bennük azok már kirepültek.
Ezután a "vándorsólymos" szikla következett. Itt az egyik szülő szinte azonnal kiszúrt és folyamatosan fölöttünk körözve hangosan méltatlankodott, hogy mit keresünk a költőterületén.
A fiókákat nem láttunk mert viszonylag mélyen, egy sziklaüregben voltak, de biztató jelek arra engedtek következtetni, hogy sikeres az idei költés. Hazafelé még ránéztünk egy parlagi fészekre is. Itt egy felnőtt, gyönyörű idős tollazatú madarat láttunk a fészek közelében ülni. Azt hiszem eredményes napunk volt.

1 megjegyzés:

  1. Azt hittem nálad már sohasem lesz tavasz...
    Szép ez az uráli nagyon, igazi kuriózum. Sajnálom hogy nem telik alap obira, nem kellett volna csillagvizsgálót venni telének..:))

    VálaszTörlés