2010. május 19., szerda

uráli bagoly (Strix uralensis)













Az elmúlt hetek rossz időjárása miatt többször elhalasztottuk az uráli bagoly költő odúk ellenőrzését.
Ma sem volt napsütéses kánikula, de összességében jól sikerült a nap.
A Mátra Tájvédelmi körzet munkatársaihoz csatlakozva megnéztünk egy pár költő odút és egy vándorsólyom költőhelyet.
Az első odúnál már messziről halottunk a szajkók riasztását és az urali csattogó hangját. Az egyik fióka kint ült az odú peremén és álmosan leskelődött. A felnőtt madár tisztes távolból figyelte közeledésünket. Nem volt túl ideges vagy támadó kedvében, így sikerült róla egy-két képet készíteni.
Örültem a lehetőségnek , mert régi vágyam volt már erről a bagoly fajról képet készíteni. Mentem utána az elmúlt télen is elég sokak, de eredménytelenül.
Másik 4 odút is megnéztünk de azokban nem találtunk madarat. Bár ha macskabagoly költött bennük azok már kirepültek.
Ezután a "vándorsólymos" szikla következett. Itt az egyik szülő szinte azonnal kiszúrt és folyamatosan fölöttünk körözve hangosan méltatlankodott, hogy mit keresünk a költőterületén.
A fiókákat nem láttunk mert viszonylag mélyen, egy sziklaüregben voltak, de biztató jelek arra engedtek következtetni, hogy sikeres az idei költés. Hazafelé még ránéztünk egy parlagi fészekre is. Itt egy felnőtt, gyönyörű idős tollazatú madarat láttunk a fészek közelében ülni. Azt hiszem eredményes napunk volt.

2010. május 17., hétfő

Eső, eső..





Rég írtam és rég jutottam ki fotózni.
Ez utóbbi mondjuk nem teljesen igaz, mert fotózgattam az elmúlt hetekben is csak nem túl sikeresen, hogy publikáljam is.

Az utóbbi két hétben szinte folyamatosan esik. Keresztül húzva a májusi terveimet.

Vasárnap már nem bírtam a fényképezőgép hiányát és eső ide vagy oda kimentünk elázni. Megnéztük a környék kis patakjait, hogyan válnak folyókká. Döbbenetes, hogy a Mátrafüreden nyáron csak csörgedező patakocska, most egy szilaj alpesi hegyi zuhatagra hasonlított. Sajnos még mindig alapobjektív hiányban szenvedek, így csak kompakt géppel tudtam befogni a teret.
Azt is csak több képből összerakva..

Már egész jól megy a szabadkézi panoráma fotózás..=)