2009. április 20., hétfő

Ragadozómadár megfigyelés





A Bükki Nemzeti Park munkatársaival ragadozómadár megfigyelésen voltunk a hétvégén. Revírterületeken próbáltuk a nászrepülő vagy már a táplálékot hordó madarat megfigyelni. Magos Gáborral a délelőtt folyamán a Verpeléti vulkánkúpra másztunk fel. Innen úgy gondoltuk jó nagy területet belátunk. A kilátás szép volt, az időjárás is, de ragadozó madarat nem túl sokat láttunk. Egy parlagi sas vitorlázott csak a délelőtt folyamán.
A többi helyen lévő megfigyelőkkel telefonos egyeztetés után ugy döntöttünk, hogy délután egy kicsit északabra helyezzük magunkat.
Elmentünk Sirok-kőkútpusztai részre. A falu után egy frissen kaszált részen álltunk meg az autóval. Itt nem is kellett sokat várakozni, hogy lássunk egy fekete gólyát. A mellettünk lévő vizes, kaszálóra szált le vadászni. Majd nem sokkal ezután egy kígyász ölyv ereszkedett egészen közel hozzánk. Majd lecsapott tőlünk kb. 150 méterre a réten és egy szép, méretes siklót zsákmányolt. Lábával forgatva, próbálta elfogyasztani röptibe. Nagy élmény volt mindnezt megfigyelni kb 100-150-es távolságrol.. Persze fényképezőgép nem volt nálunk.. A nap során a 3 megfigyelő csoport látott: 3 fekete gólyát, 6 parlagi sast, 3 békászó sast, 5 kígyász ölyvet... Azt hiszem jövöre érdemes lesz szétnézni a Dél Mátra, Abasár- Kisnána vonalán is..

2009. április 7., kedd

Szalakóta odú kihelyezés









A Bükki Nemzeti Park munkatársaival szalakóta odúkat helyeztünk ki.